Szocialista fegyelmi egy SZDSZ-MSZP megállapodásért

Az új jászberényi szocialista alpolgármester ellen pártfegyelmit indított az MSZP helyi szervezete. A városi elnök szerint pátja mást javasolt a posztra, ám Vass Imre a város SZDSZ-es polgármesterével kötött külön megállapodás után elfogadta a megbízást. Az MSZP szerint a polgármester a kinevezéssel felrúgta a két párt korábbi megállapodását.
Pártfegyelmit indított Vass Imre Jászberény szocialista alpolgármestere ellen pártja városi szervezete, mert a képviselő az MSZP érdekeit figyelmen kívül hagyva elfogadta Magyar Levente polgármester felkérését a városvezetőt helyettesítő posztra.

Egy írásbeli megállapodás-tervezet

Az előzményekről Balogh Béla az MSZP jászberényi városi elnöke kedden az MTI érdeklődésére elmondta: a 25 tagú képviselő-testület 7 fős szocialista párti frakciója előzetes egyeztetés után még az alakuló ülés előtt a polgármesterhez eljuttatott egy írásbeli megállapodás-tervezetet, amelyben az szerepelt, hogy az alpolgármestert, valamint két frekventált bizottság elnökét az MSZP jelöli ki. A városi pártelnök hozzátette: korábban e posztokat betöltő személyekről is döntöttek, és az alpolgármesteri tisztségre nem Vass Imrét szánták.

Háttér-paktum

Balogh Béla szerint azonban az alakuló ülésen Magyar Levente szabad demokrata polgármester az alpolgármester jelölésekor, illetve a bizottsági helyek elosztásakor figyelmen kívül hagyta az velük történt előzetes egyeztetéseket. A szocialista párt jászberényi elnöke állítása szerint a Fidesz-MDF képviselőcsoportjával egy háttérben megkötött paktum alapján határozták meg az önkormányzat bizottságainak összetételét. Hozzátette: ezt érzékelve tartózkodtak a szavazástól, mivel nem kívántak részt venni a személyi függőséget alapul vevő helykiosztásban. Balogh Béla aláhúzta, Vass Imre ellen annak apropóján folytatják le a fegyelmi vizsgálatot, hogy az érintett és az MSZP között még a választások előtt született egy, mindkét fél a jogait és kötelességeit rögzítő megállapodás, amit az újonnan megválasztott alpolgármester nem tartott be. Az MSZP városi elnöke végül közölte: a szocialista képviselők annak ellenére, hogy nem kaptak helyet a különböző bizottságokban, aktívan részt vesznek majd e testületek és természetesen az önkormányzat munkájában is.

Kisvárosban nincs pártpolitika

Magyar Levente az MSZP-SZDSZ ellentét kipattanásakor november elején kijelentette: "annak ellenére, hogy írásbeli megállapodás nem született, mégis MSZP-és képviselőt javasoltam alpolgármesternek, azt a személyt, akivel konstruktívan együtt tudok működni". A polgármester akkor úgy vélekedett, hogy Jászberény kisváros, ahol nincs létjogosultsága az önkormányzaton belül pártpolitikai szempontok érvényesítésének.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58