Jászladányban nem kértek bérleti díjat a roma Mikulástól

A jászladányi kultúrházban a Mikulás után a Baloldali Roma Összefogás Koalíció tartott volna gyűlést. Az igazgatónő azonban csak a télapó eljövetelét engedélyezte, a politikusokét nem. Jó szándéka jeleként a Mikulástól kért 11 ezer forintos bérleti díjat is inkább visszafizeti írja a Népszabadság.
Legutóbb egy Mikulás-ünnepségen pattant ki botrány Jászladányban. Az eredetileg gyermekeknek szóló műsorról kiderült, hogy a program után a művelődési házban tartotta volna meg kampánynyitó gyűlését a Baloldali Roma Összefogás Koalíció.

Nem engedélyezte

Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke a Népszabadság tudósítójának elmondta, hogy jelezte a művelődési ház vezetőjének: a Mikulás-ünnepség mellett nagygyűlést is tartanának. Ezt az intézmény igazgatója nem engedélyezte. Kállai elmondta: a terembérleti díját kifizették, és az szerinte nem volt időhöz kötött, ennek ellenére a nagygyűlést visszamondták, a Mikulás-ünnepség után elhagyták a művelődési házat.

Visszafizeti

Szabályzatuk szerint politikai kampánygyűlés céljára csak az országgyűlési és a helyhatósági választások idején adják bérbe termeiket - nyilatkozta a Népszabadságnak Major Ferencné, a Jászladányi Művelődési Ház igazgatója. Hozzátette: a politikai rendezvényről nem hivatalos úton értesültek, s ezt követően tájékoztatták Kállait, hogy csupán a Mikulás-ünnepség megtartását teszik lehetővé.

Majorné közölte: később szereztek tudomást arról, hogy a gyerekeknek szóló műsort egy alapítvány támogatta. Tekintettel arra, hogy a rendezvény jótékony célokat szolgált, a művelődési ház visszafizeti ennek az alapítványnak a korábban kiszabott 11 ezer forintos bérleti díjat - írja a keddi Népszabadság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04