Jobbosok akadályozták meg a baloldali Trabant-tologatást

2005.05.25. 14:42
A Móricz Zsigmond körtérnél piros szalaggal és élő lánccal akadályozta meg egy jobboldali csoport az MSZP ifjúsági szervezetének akcióját. A Fiatal Baloldal egy Trabantot akart tologatni Budapesten. A kis híján erőszakba torkolló botránynak a rendőrség vetett véget.

Egy embert előállítottak szerdán délután, amikor néhány, magát jobboldalinak nevező tüntető megakadályozta az MSZP ifjúsági szervezetének Kihívás-napi rendezvényét.

Trabantot tolni, élvezet

#alt#
Forrás: FiB
A Fiatal Baloldal aktivistái egy Trabantot akartak végigtolni a fővárosban, de a Móricz Zsigmond körtérnél a Jobbik nevű szervezet azonban megakadályozta őket ebben. Néhány ellentüntető ugyanis élő kordont vont a Trabantmenet elé. A Fiatal Baloldal egyik aktivistája az Indexnek elmondta, hogy egy piros szalagot húztak eléjük, valamint néhány ellenük tüntető maga is a jármű elé állt.

A továbbhaladást megakadályozó tüntetők azt követelték, hogy a Fiatal Baloldal vessen véget a Kihívás-napi rendezvényének. "A provokációt" megszervezők egyike "Nesztek, kihívás: magyar ellenállás!" feliratú táblát tartott. A baloldaliak helyett egy taxis elégelte meg leghamarabb az állóháborút, és eltörte az ellentüntetők egyik tábláját.

Verbális csata

Az egymással farkasszemet néző, más politikai célokért küzdő ellenfelek fél órán át nem mozdultak, többen közülük szóban inzultálták a másik csoportot, de tettlegességre egyikük sem vetemedett. Az "állóháborúnak" végül a rendőrök vetettek véget, és a helyszín elhagyására szólították fel a jobboldaliakat. Úgy tudjuk, hogy erre nem reagáltak az ellentüntetők, ezért közülük egy embert előállítottak.

"A Fiatal Baloldal budapesti szervezete megdöbbenve vette tudomásul, hogy rendezvényét politikai provokációra" akarják felhasználni - áll a szervezet közleményében. "Mi a sportolás, az egészséges életmód és a környezetvédelem népszerűsítését politikai hovatartozáson felül álló célnak tekintjük. E célok tiszteletben tartása érdekében –nem a provokáció miatt– úgy döntöttünk, hogy a kihívás napi Trabant-tolást megszakítjuk."

A Jobbik egyik vezetője az Indexnek azzal indokolta akciójukat, hogy szerintük a Fiatal Baloldal magyarellenes, és ígérte, hogy - ha lehetőségük és energiájuk engedi - minden olyan eseményre elmennek, amelyet a kormány vagy a kormánypártok szerveznek.