Alelnökök nélkül maradt a rádió

2000.08.30. 15:53
Lemondott a Magyar Rádió két alelnöke. Juhász Judit azzal indokolta elhatározását, hogy elnöki jogkörrel felruházott alelnökként nem gyakorolhatta a munkáltatói jogokat, így akarata ellenére hosszabbította meg Kondor Katalin Kossuth-adó főszerkesztője Lakatos Pálnak, a Vasárnapi Újság főszerkesztőjének szerződését. Juhász Kondor Katalin utóbbi napokban tett kijelentései kapcsán közölte: felelős vezetőként naponta feladata lenne reagálni a munkatársak nyilatkozataira, amihez nincs kedve, ezért szeptember elsejével távozik a rádió éléről. Papp Miklós a rádió másik alelnöke szintén Kondor Katalin elfogadhatatlan megnyilatkozásai miatt távozik posztjáról. A lemondás miatt összehívott sajtótájékoztatón Papp pontról pontra cáfolta Kondor Katalin vádjait.
Juhász Judit: Kondorral nem lehet együtt dolgozni
Juhász Judit elnöki jogkörrel felruházott alelnök szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: lemond tisztségéről, mert jogosítványok nélkül képtelen megvalósítani kinevezése óta vallott alapelveit. A rádió alelnöke azért vállalata el a megbízott elnöki feladatokat, mert Hajdu István leköszönt rádióelnök az átmeneti helyzetre tekintettel maradásra kérte munkatársát. ,,Nehezebb volt a maradás mellett dönteni, mintha távoztam volna az elnök úrral" - fogalmazott az Antall-kormány egykori szóvivője.

Juhász Judit sajnálja, hogy lemondásra kényszerül és így három évtized után távozik a rádióból, de az utóbbi időben kiderült, képtelen együtt dolgozni Kondor Katalin, Kossuth-adófőszerkesztővel, aki például akarata ellenére hosszabbította meg Lakatos Pálnak, a Vasárnapi Újság főszerkesztőjének szerződését az év végéig. Juhász Judit szerint elfogadhatatlan az a hangnem, ahogy Kondor Katalin mostanában nyilatkozik a sajtónak. Szerinte a Népszabadság szombati számában tett azon kijelentés, hogy ,,Nem akartam lefejezni egy munkatársamat sem." azt sugallja, mintha a rádió felelős vezetőiként tisztogatásokat tartanánk - méltatlankodott Juhász Judit távozó rádióalelnök.

Leszögezte: nem érti, a rádió kuratóriumi elnöksége miért nem hosszabbította meg Hajdu István megbízatását, aki az elmúlt négy évben négy társadalmi és három párt delegáltjaiból álló kuratóriummal tudott zökkenőmentesen együtt dolgozni. Közölte: úgy szerződött a közrádióhoz, hogy ha Hajdu marad, akkor nem távozik az intézményből, ha azonban megy, akkor vele együtt megy. Juhász Judit tájékoztatása szerint a közrádiót az új elnök megválasztásig Szijjártó István gazdasági igazgató vezeti majd. A távozó tisztségviselő szerint alelnöktársával nem fejezik be a munkát szeptember elsejével, hiszen mindenben igyekeznek segédkezni az ideiglenes vezetőnek.

Papp Miklós a sajtótájékoztatón közölte: nem igaz Kondor Katalinnak az a sajtónyilatkozata, hogy a rádió nem rendelkezik érvényes üzleti tervvel. Ezzel szemben van üzleti terve a rádiónak, amelyet negyedévente, a piaci viszonyoknak megfelelően módosítanak. Az az állítás sem fedi a valóságot, hogy ,,lenyelnék" az ORTT-pályázatokon nyertes műsorokra szánt pénzeket, csak éppen a programok részben vagy egészben már megvalósultak, amelynek költségeit a Magyar Rádió büdzséjéből előlegezték meg. Papp szerint egyébként a műsorok, akkor is elkészültek volna, ha nem támogatja azokat a médiahatóság.

SZDSZ: az alelnökök nem akartak pártkatonák lenni

A két alelnök lemondása jelzi azt a drámai és törvénytelen állapotot, amit a jelenlegi kormánykoalíció alakított ki a Magyar Rádiónál - nyilatkozta Fodor Gábor szabad demokrata ügyvivő, országgyűlési képviselő szerdán az MTI-nek. Kijelentette: a rádiónál nincs törvényes kuratórium, és a kormánypártok felrúgják a létező jogszabályokat. Véleménye szerint a lemondásokra azért került sor, mert az érintettek teljesen ki vannak szolgáltatva a kormánynak, nem kívántak azonban "pártkatonák" lenni

MIÉP: Juhász liberális fenyegetésre távozhatott

Jól öltözött hölgyekkel gyakran előfordul, hogy a bolti tükör előtt veszik észre: nagy rájuk az éppen felpróbált kosztümkabát - fogalmazott Juhász Judit távozásának hírére reagálva Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke, frakcióvezetője. A politikus valószínűnek nevezte, hogy a rádiós vezető "liberális fenyegetések hatására" vált meg tisztétől.

Fidesz: nem kommentál

Nem kívánta kommentálni a Magyar Rádió két alelnökének lemondását Sasvári Szilárd, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának fideszes elnöke. - Számomra az a legfontosabb, hogy a közszolgálati rádiózás magas színvonalon tovább folytatódjék - mondta a politikus. Sasvári Szilárd hozzátette: a Magyar Rádió kuratóriumának törvényes felelőssége, hogy milyen személyi vezetése van az intézménynek.

MSZP: A kuratóriumi elnök meghallgatását kezdeményezik

- Az MSZP sajnálattal, de megértéssel fogadta a Magyar Rádió ügyvezető alelnökének és gazdasági alelnökének lemondását - derült ki Lendvai Ildikó szerdai nyilatkozatából. A szocialista frakcióvezető-helyettes szerint a bejelentés nemcsak azért sajnálatos, mert több évtizedes rádiós múlttal rendelkező szakember érezte úgy, hogy "elfogyott körülötte a levegő", hanem azért is, mert "ezzel az a jó szándékú kísérlet mondott csődöt, ami a vitatott törvényességű, kormánypárti irányítás ellenére megpróbálta megőrizni a rádió színvonalát és belső békéjét.".
Lendvai Ildikó közölte: szerdán kezdeményezték a kulturális bizottságban, hogy a testület következő tanácskozásán hallgassa meg a rádió kuratóriumi elnökének beszámolóját.
- A történtek tanulságát abban látjuk, hogy a csonka kuratórium képtelen a rádió nyugodt működtetésére, és az egyoldalú kormánypárti irányítás mára már nem csak az intézmény politikai kiegyensúlyozottságát, hanem mindennapi normális működését is veszélyezteti - fogalmazott Lendvai Ildikó.