Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Juhász: Ha nem megy egyedül, akkor nincs mese

2008.04.21. 09:14
Az elkövetkező két évre szóló gazdaságpolitikai irányról a napokban dönt a szocialista párt - közölte Juhász Ferenc. Az MSZP elnökhelyettese hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt sem zárta ki, hogy ősszel előrehozott választások lesznek, ha addig nem sikerül stabilizálni a párt kormányzóképességét.

"A napokban fogja a szocialista párt eldönteni azt a gazdaságpolitikai irányt, amelynek mentén az elkövetkezendő két évben gondoljuk az országot kormányozni" - mondta a Juhász Ferenc, részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Az MSZP-s vezető mindössze annyit árult el, hogy a párt gazdaságpolitikusai, "külső emberekkel" való konzultáció után tesznek előterjesztést arra, mi lehet a fő irány. Juhász Ferenc az önálló kormányzás esélyeit latolgató felvetésekre azt mondta: nagy esélyt lát arra, hogy az jól működik majd. Hozzátette: ha mégsem működne, akkor mindenféleképpen kell partner, aki támogatást ad, és bizonyos értelemben stabilizál. "Ha így sem megy, akkor nincs mese" - fogalmazott az előrehozott választás lehetőségét firtató kérdésekre.

Újságírói felvetésre megerősítette: ha őszig nem sikerül rendet tenni a párton és a kormányzóképességen belül, akkor "nem zárja ki" az előrehozott választások lehetőségét. A koalíció felbomlása körüli helyzetet értékelve úgy vélte, annak a kormányzati szakasznak vége van, amelyik egyszerre kényszerült arra, hogy stabilizáljon, és egyszerre próbált meg reformértékű lépéseket bevezetni.

Arra a kérdésre, hogy pártja milyen vezetésű SZDSZ-szel tudná folytatni a koalíciót, azt mondta, a liberálisok elnökválasztását az SZDSZ belügyének tekinti, ám megjegyezte: "Kóka János nagyon elvetette a sulykot, hogy ott ismételten együttműködést lehessen kialakítani". A korábbi koalíciós együttműködésre utalva azt mondta, a kompromisszumkeresés és a kormányzóképesség fenntartásának szüksége miatt "olyan egyveleg lett, amelyet igazából senki sem szeretett". Ha most önállóan tudunk politikát formálni, kiderül hogy az a politika, amit szocialista politikának hívnak, megfelelő-e - fogalmazott az MSZP elnökhelyettese.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!