Kákosy Csaba a Volánt árulja majd

Kákosy Csaba kabinetfőnökként eddig is a gazdasági tárca meghatározó vezetője volt. Digitális Írástudás Akcióprogramot akar és szabadulna a Volán társaságoktól. Eddig főleg bankok jogi osztályán dolgozott.

Az orvos Kóka Jánost egy jogász váltja a gazdasági minisztérium élén. Kákosy Csaba elődjének fontos bizalmasa volt. A tárca kabinetfőnökeként dolgozott 2004 végétől mostanáig. Információink szerint befolyása nagyobb volt, mint a pozíciója, sok esetben lényegében ő helyettesítette a minisztert. Utódjának Kóka javasolta, és az SZDSZ ellenjelölt nélkül elfogadta, bár az új miniszternek nincs sok köze a párthoz.

Kákosy Csaba

Kákosy legfontosabb programja, hogy a stagnáló magyar gazdaság újra növekedjék. Azt ígérte, hogy fokozatosan megreformálja a MÁV-ot. A távolsági buszközlekedést intéző Volán-társaságokat már jövőre privatizálná.

Szívügyének tekinti a számítógép-használat terjesztését. Folytatni karaja a Netrekész nevű programot és elindítana egy Digitális Írástudás Akcióprogram nevűt is.

Az új gazdasági miniszter bankok jogi osztályain edződött. Pénzügyi jogból doktorált és 2003-ban az Európai Központi Bank Jogi Főigazgatóságán három hónapos szakmai gyakorlaton volt. Dolgozott a CIB Banknál és a Magyar Nemzeti Banknál is. 1996-2001 között Párizsban az OECD magyar képviseletén volt az MNB kihelyezett embere.

Kákosy 1969-ben született. Nős, mindhárom gyermekének M-mel kezdődik a neve.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59