Karácsonyi segítség

2000.12.22. 15:01
Számos karitatív szervezet és cég igyekszik karácsonykor anyagi vagy lelki segítséget nyújtani a nehéz körülmények között élőknek, illetve azoknak, akik egyedül töltik az ünnepeket. A fővárosban több helyszínen osztanak ételt és meleg ruhát, az internetezők pedig az ünnepek alatt is fordulhatnak gondjaikkal az sos.Index pszichológusaihoz.
Visszaváltható fenyőfák

Örökzöld karácsonyfa
Két környezetvédő szervezet péntektől letéti díj ellenében árusít cserepes fenyőfákat a főváros két pontján. A Móricz Zsigmond körtéren és a VII. kerületi Harminckettesek terén 2000 forint kaució ellenében vihetők a fák, amelyből 1500 forintot visszaadnak a január 2-i visszaváltáskor. Az akcióval a Hulladék Munkaszövetkezet és a Rügyecskék Alapítvány a fenyőfák kivágása ellen kíván tiltakozni, az ünnepek alkalmával ugyanis több százezer fát pusztítanak el, amellyel több ezer tonna hulladékot is termelnek.

Ételosztás

A Blaha Lujza téren felállított sátrakban december 23-án 11.30-tól, 24-én, 25-én és 26-án pedig 12.30-tól szervez ökumenikus ebéd és ruhaosztást a Bokor Katolikus Bázisközösség, a Magyarországi Krisna Tudatú Hívők Közössége, két buddhista egyház, az evangélikus egyház és az unitárius egyház. A szervezők a rászorulók mellett minden segíteni vágyót is várnak.

Amennyiben bárki az interneten keresztül szeretne segíteni a rászorulóknak, az a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Gyermekétkeztetési Alapítvány honlapján megteheti.

Jótékonykodó szervezetek

A katolikus egyház segélyszervezete, a Magyar Karitász, elsősorban a magányosan élők karácsonyát próbálja könnyebbé tenni. A Gyerekek a gyerekekért elnevezésű akció során pedig, december 22-én régi játékokból, valamint elkobzott árukból készített ajándékcsomagokat osztanak ki 150 kisgyermeknek. A Magyar Karitász december 23-án délután az Erkel Zeneszalonban rendez karácsonyi jótékonysági koncertet.

sos.Index ünnepi ügyeletet tart
Az sos.Index az ünnepek alatt online ügyeletet tart, ahol a pszichológusok naponta két órában várják azok jelentkezését, akiknek problémájuk, gondjuk van, esetleg egyedül töltik a karácsonyt, és nincs kihez szólniuk. Horgász Csaba dec. 24-én 22-24 óráig, Hódi Ágnes 25-en 21-23 óráig, Treuer Tamás pedig 26-an 22-24 óráig várja a leveleket, és a topikokban a hozzászólásokat.
A Magyar Vöröskereszt, Légrády Eszter szóvivő tájékoztatása szerint nyolcvan zsák ruhát juttatott el különböző egészségügyi intézményekbe, amelyeket elsősorban a kórházakban fekvő magányos, főként idős emberek között osztanak szét.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány szerdán tizenötezer élelmiszercsomaggal ajándékozott meg kétszázötven rászoruló óvodát és iskolát. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm elnevezésű egyhetes országos akciója keretében pedig a Kaiser-s áruházakban gyűjt a vásárlóktól adományokat, amelyeket azután a fővárosi kerületi gondozási központok osztanak szét a rászorulók között.

A Coca-Cola cég Mikulása hat hét alatt az ország 28 településének 60 helyszínén járt, ahol főleg gyermekkórházakban, és a települések tíz legrosszabb körülmények között élő családjánál adott át, elsősorban élelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagot. Ezen kívül termékeivel támogatta Nagykarácsonyt és az ott működő Mikulásházat, az iskolákat, gyermekintézményeket, kisebbségi önkormányzatokat, a parlamenti Karácsonyt, a Nemzetközi Gyermekmentőket, a Vöröskeresztet és a rendőrséget is.