Kárpátalján szombaton tetőzik az ár

2001.03.09. 13:24
Kovács Miklós, az ukrán parlament magyar nemzetiségű képviselője az Indexnek elmondta: nem kell éhínségtől tartani. Már csak három falu van vízzel körülvéve, de nehézgépjárművekkel ezek is megközelíthetőek, tehát az élelmiszerellátás folyamatos. Szászfaluban egy férfit elázott falú háza temetett maga alá, Csetfalván pedig az ár sodort el egy embert. Kárpátalja 13 járásából tizenkettőt érint az árvíz, jelenleg a beregszászi és nagyszőlősi járásban a legsúlyosabb a helyzet. Csütörtök este egy tévériport pánikot okozott Szalókában.

Szombati jelentések járások szerint

A kárfelmérés eddigi adatai szerint a mostani árvízkatasztrófa legjobban a nagyszőlősi és beregszászi járás zömmel magyarlakta településeit sújtotta, de más járásokban is jelentős a veszteség. A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében szombat reggel mindenütt apadtak a folyók.

Árvízkárok járásonként

A rendkívüli helyzetek kárpátaljai főosztályának szombaton délelőtt Ungváron kiadott jelentése szerint a nagyszőlősi járás 19 településén 5149 lakóházat ért az ár, 661 épület összedőlt, a kitelepítettek száma 5338 fő, a halálos áldozatok száma a járásban 3 fő, minden településen van teljes vagy részleges áramszolgáltatás és telefonkapcsolat.

A szomszédos beregszászi járás 6 településén 995 házat öntött el a víz, 140 épület összedőlt, 3253 fő van kitelepítve, mindenütt van áram és telefon-összeköttetés.

A técsői járásban 37 településen 7330 ház került víz alá, 37 épület összedőlt, 130 személy továbbra is ki van telepítve, 6 helységben továbbra sincs áram, s 11 településsel nincs telefonösszeköttetés.

Az ökörmezői járásban 23 településen 350 ház állt vízben, 15 lakóépület romba dőlt, 152 embert kitelepítettek, 1 településen nincs áram, mindenütt van telefon-összeköttetés.

Az ilosvai járás 24 településén 2963 ház állt vízben, 1060 a kitelepítettek száma, 5 lakóépület összeomlott, mindenütt helyreállították az áramszolgáltatást és telefonkapcsolatot.

A huszti járásban 26 település és 6173 épület került víz alá, 14 ház megsemmisült, 117 fő van kitelepítve otthonából, 14 ház megsemmisült, mindenütt van áram és telefon-összeköttetés.

A rahói járás 19 településén 2713 házában volt víz, 29 ház összedőlt, 664 személyt kitelepítettek, 6 községben továbbra sincs áram, 6-tal nincs telefonkapcsolat. A szolyvai járásban péntek óta nem változott a helyzet: 28 településen 480 ház van víz alatt.

A munkácsi járásban 16 település 443 lakóházát érte a víz, Munkácson pedig 478 lakóház volt elárasztva.

A megyében már csak a huszti járás 4 településén nem sikerült még helyreállítani a gázszolgáltatást.

Kárpátalján a szombati állapotok szerint 52 helyen összesen 3,7 km hosszúságban voltak megrongálva a főútvonalak, 3 közúti hidat lerombolt, 5-öt megrongált az ár, 5,5 km-nyi vasúti pályát még nem sikerült helyreállítani, ezért szünetel a vasúti közlekedés Nagyszőlős és Királyháza, valamint Huszt és Bustyaháza között. A közúti közlekedés a megye egész területén helyreállt a rahói járás kivételével, ahol egyelőre Kosztilivka községnél nem sikerült még megjavítani az áradás által elmosott utat.

Pénteki jelentések

A levonulóban lévő ukrajnai árhullám után a határmenti falvak lakosságát az izgatja, hogy a magyarországi területekről áttör - e a Tisza. A Lónyával szemben, a Tisza határon túli oldalán fekvő Harangláb, Eszeny és Szalóka lakosai a gátszakadás miatt aggódnak, mivel a környező csatornákban folyamatosan emelkedik a víz szintje.

Kovács Miklós, az ukrán parlament magyar nemzetiségű képviselője az Indexnek elmondta: nem kell éhínségtől tartani. Már csak három falu van vízzel körülvéve, de nehézgépjárművekkel ezek is megközelíthetőek, tehát az élelmiszerellátás folyamatos.

A fertőzésveszély miatt nem használhatóak a kutak

A fertőzésveszély miatt nem használhatóak a kutak, de a képviselő szerint a világ egyik legnagyobb ásványvíztermelő országában a vízhiány nem okozhat problémát. Kovács értesülései szerint hétre emelkedett az árvíz halálos áldozatainak száma, de a hetedik áldozat személyéről egyelőre nem tudott konkrét információkkal szolgálni.

Pánik egy tévériport miatt

Kárpátalján az árvíz ellen védekező magyar lakosság, akárcsak 1998-ban, ezúttal is a magyarországi média híradásaiból követi figyelemmel a helyzet alakulását a térségben.

Csütörtök este egy tévériport pánikot okozott Szalóka községben. Elhangzott benne ugyanis, hogy a nap végéig a falut elönti a víz. Eközben Csapról is megszólaltak illetékeseket, s szó volt esetleges robbantásos vízelterelésről Szalókánál.

A napok óta egyfolytában dolgozó, elcsigázott emberek mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a fontos nemzetközi vasúti gócpontnak számító Csap megóvása érdekében a Tisza gátjának felrobbantására készülnek Szalóka mellett, amint arról 1998-ban is szó volt. Ráadásul egy ukrán tévé hétfő esti csapi tudósítása megerősítette, hogy két éve voltak ilyen tervek, s nem zárta ki annak végrehajtását, ha a mostani helyzet úgy kívánja.

Szakács Zoltán ungvári magyar főkonzul kérésére csütörtök este Szalókára ment Kovács Miklós, a körzet parlamenti képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és helyettese, Brenzovics László, a kárpátaljai megyei tanács képviselője, hogy megnyugtassa a televíziós híradás miatt pánikba esett helybelieket.

Korábbi események

Kárpátalja 13 járásából tizenkettőt érint jelenleg is az árvíz, és már most látszik, hogy az idei, valaha feljegyzett legsúlyosabb áradás a beregszászi és a nagyszőlősi járás - zömmel magyarok lakta - településein okozta a legtetemesebb kárt.

A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében, ahol - a Tisza kivételével - mindenütt apadnak a folyók, csütörtök reggel a legmagasabb vízállást, 1322 cm-t (eddigi maximum 1328 cm) a Tiszán mérték Csap mellett, és a folyó délelőtt lassan ugyan, de továbbra is áradt.

Kárpátalján a legfrissebb jelentések szerint 36 helyen 50 kilométernyi utat elmosott az ár. A megrongálódott autóutak hossza összesen 2795 méter, a vasúté 9 kilométer. Ukrajna különböző részeiből 437 ezer 600 homokzsákot küldtek Kárpátaljára, 353 ezer 600 már megérkezett a helyszínre, és 201 ezer 400-at beépítettek a gátakba - áll a csütörtök délelőtt Ungváron kiadott hivatalos jelentésben.

Kucsma elnök segítséget kért a nagyiparosoktól

Leonyid Kucsma ukrán elnök felszólította az állami és a helyi önkormányzati szerveket, a nagyiparosokat és a vállalkozókat, valamint Ukrajna valamennyi állampolgárát: segítsenek az árvíz sújtotta Kárpátaljának.

Ungváron további árhullámtól tartanak

A beregszászi és az ungvári járásban erősen tartanak attól, hogy a Tiszából Tarpánál gátszakadás miatt kiömlött víz a 41-es főút átvágása után az ukrán-szlovák-magyar hármashatár felé folyva több települést eláraszt.

A magyarországi Lónya melletti kárpátaljai Szalóka községnél arra készülnek, hogy a Tarpa felől áramló vizet, amely remélhetőleg nem zúdul, hanem lassan érkezik majd oda (a számítások szerint csütörtök estére), nagy teljesítményű szivattyúkkal át tudják emelni a Tiszába.

Az 1948-as nagy tiszai árvíz idején Tarpa mellett bekövetkezett gátszakadáskor a kiömlött víz elérte Szalóka és Eszeny községek határát az ungvári járásban. Akkor gyorsan megépített körgáttal védték meg a két falut, de ezt a töltést a nyolcvanas években lebontották.

Bankszámla az adományoknak

A Határon Túli Magyarok Hivtala a Kárpátalján kialakult katasztrófahelyzetre tekintettel bankszámlaszámot nyitott a rászorulók megsegítésére. A pénzadományokat a 11786001-20043506 számú, OTP-nélé nyitott alszámlára várják. A külföldről érkező pénzadományok fogadására szolgáló átutalási jel a következő:OTPVHUHBAXXX

A tavalyinál sokkal nagyobb károkat okozott az idei árvíz Ukrajnában. A víz tetőzését szombatra várják, de sok település már most víz alatt van. Feketeardót, Kekeházát és Sárosoroszit még mindig nem lehet megközelíteni.Az utóbbi községben két méter magas a víz szintje.

Nincs élelem, nincsenek takarók

de a legsürgetőbb az ivóvíz ellátás megoldása - mondta el az Indexnek Horkay László, a Kárpátaljai Magyar Református Egyházkerület püspöke. A püspök Budapesten járt, hogy adományokat és támogatókat találjon az árvízsúlytotta települések megsegítésére. Egyelőre ezer kenyeret visznek ki, de mint elmondta komoly támogatót még nem tudtak találni, mert most mindenki a magyarországi helyzetre koncentrál és itt próbál meg segíteni.

Kimerülőben a készletek

Az egyház presbiteri konferenciát hív össze Nagydobronyban, hogy megtárgyalják a további teendőket. A legsürgetőbb probléma az ivóvízellátás megoldása. Az áradás által sújtott települések közül egyedül Mezőváriban van vezetékes vízellátás és szennyvízcsatorna, a többi faluban az ásott kutakból isznak az emberek. A fertőzésveszély miatt ezeket a kutakat le kellett zárni. Egyelőre még jut mindenkinek ásványvíz, de a készletek kimerülőben vannak.

Beszámolók szerint nagyon súlyos a helyzet a nagyszőlősi járás elárasztott településein: Szászfaluban, Tekeházán és Feketeardóban. A helyi lakosokat teljesen magukra hagyták a katasztrófa napjaiban.

Éhezés, halál

Kovács Géza, az ungvári televízió magyar adásának szerkesztője elmondása szerint olyan emberrel is találkozott, aki három napig nem evett, mert nem tudta elhagyni a házát. Segélycsomagokat csak szerdán délelőtt kezdtek osztani az említett községekben.

Az MTI ungvári tudósítója további két halálos áldozatról is értesült a nagyszőlősi járásból, de az említett két esettel szemben ennek a hírnek a hitelességét még nem sikerült ellenőriznie.

A közlemény szerint a beregszászi járás 6 településén 653 házat öntött el a víz, 5 épület összedőlt, 2100 főt kitelepítettek, 1 helység áram, 2 telefon-összeköttetés nélkül maradt.

A técsői járásban 59 települést érintett az áradás, 2059 ház került víz alá, 4 épület összedőlt, 3150 személyt telepítettek ki, 15 helységben nincs áram, 26 településsel nincs telefonösszeköttetés. A nagyszőlősi járás 12 településén 2856 lakóházat öntött el az ár, a kitelepítettek száma 2789 fő.

Az ökörmezői (mizshirjai) járásban 23 települést és 350 házat ért az áradás, 15 lakóépület romba dőlt, 1600 embert kitelepítettek, 9 helység van áram, 7 pedig telefonösszeköttetés nélkül. 19 településén 2594 házat öntött el a víz, 843 személyt kellett kitelepíteni, 5 lakóépület összeomlott, 1 községben nincs áram, 4-gyel pedig a telefon összeköttetés is megszűnt az ilosvai járásban.

A huszti járásban 22 település és 1903 épület került víz alá, 3 ház megsemmisült, 210 főt kitelepítettek otthonából, 3 ház megsemmisült, 1 település van áram, 15 telefon-összeköttetés nélkül.

A rahói járás 8 településén 1049 ház van víz alatt, 550 személyt kitelepítettek, 1 ház összedőlt, 11 községben nincs áram, 11-gyel megszakadt a telefonkapcsolat. szolyvában28 településén 480 ház került víz alá, 15 embert kitelepítettek. A munkácsi járásban 9 település 360 lakóházát érte az ár, 6 helységben nincs áram.

Kárpátalján a szerdai állapotok szerint 36 helyen 50 km-nyi utat mosott el vagy rongált meg az ár, a használhatatlan vasúti pályaszakaszok teljes hossza 9 km. Ukrajna különböző részeiből 390 600 homokzsákot küldtek Kárpátaljára, 327 600 már megérkezett a helyszínre, s 116 400-at beépítettek a gátakba - áll a szerdai hivatalos jelentésben.



  • Tippek
  • Hírek