Nehéz helyzetben a katolikusok

Tanácstalanság uralkodott el a szocialisták választási győzelme miatt a katolikus egyház vezetésében. A püspöki kar többsége és a papság jelentős része ugyanis a kampányban minden korábbinál nyíltabban támogatta a jobboldali pártokat. Információink szerint még nem történt meg a kapcsolatfelvétel az MSZP és a katolikus vezetés között. Úgy tudjuk, hogy a szocialisták ismét a Miniszterelnöki Hivatalba helyeznék az egyházi ügyekért felelős hivatalt.
Az Index információi szerint a választási eredmények következtében bizonytalanság uralkodott el a katolikus püspöki karban.

Paskai nem szólalt meg

A legnagyobb magyar felekezet vezetésében egyelőre nem tisztázódott, hogy milyen módon lépjenek fel az MSZP győzelme után. A püspöki kar többsége ugyanis a rendszerváltást követő időszakban eddig példátlan módon elkötelezte magát a jobboldal mellett. Bár a püspöki konferencia választási körlevele nem tartalmazott pártneveket, a szövegben használt kifejezések egyértelműen a Fidesz programjára utalva buzdítottak a voksoláson való részvételre. Feltűnő volt azonban, hogy a kérdésben Paskai László bíboros, Budapest-esztergomi érsek nem nyilvánított véleményt.

Egy kibontakozó pártpreferencia

Az irattal kapcsolatban nyilatkozó Veres András, püspöki kari szóvivő három héttel a választások előtt kijelentette: nem ellenkezik szándékaikkal, ha abból a hívő emberek számára "egy pártpreferencia bontakozik ki". A szóvivő azt is mondta, hogy a püspöki körlevél tovább magyarázható a templomokban. Ezt követően a főpapok egyetlen helyi, már pártneveket is említő kezdeményezés ellen sem léptek fel, jóllehet számos templomban a papok nyíltan a Fidesz támogatására szólították fel a híveket. Az Index információ szerint a papság azonban korántsem sorakozott fel egységesen a püspökök egyértelmű jobboldali állásfoglalása mellett.

Vissza a kancelláriára

Információink szerint még nem történt meg a kapcsolatfelvétel az MSZP és a katolikus vezetés között. Úgy tudjuk, hogy a szocialisták ismét a Miniszterelnöki Hivatalba helyeznék az egyházi ügyekért felelős hivatalt. Mint ismeretes az egyházi kérdésekkel 1998 előtt is a kancellária foglakozott, ám az Orbán-kormány helyettes államtitkári szintre helyezve az új, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába helyezte a hivatalt. 1999-ben a történelmi egyházak közösen kérték Orbán Viktortól a hivatal magasabb szintre való visszahelyezését, ám a miniszterelnök nem kívánt változtatni a kormányzati struktúrán.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája