Intézkedéscsomag készül a katonák öngyilkossága miatt

Nem a sorkatonai szolgálat, hanem érzelmi megbillenés, illetve magánéleti, párkapcsolati problémák miatt követtek el öngyilkosságot sorkatonák az elmúlt időszakban - közölte Komor Levente, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai helyettes államtitkára a minisztériumban kedden tartott sajtótájékoztatón. Rövid időn belül négy katona kísérelt meg öngyilkosságot, háromnak sikerült.
Beszámolója szerint Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az említett esetek miatt szakértői bizottságot hívott életre, amely komplex intézkedéscsomagot dolgoz ki az öngyilkosságok megelőzésére.

Három sorkatona halt meg

Az utóbbi időben négy katona kísérelt meg öngyilkosságot, háromnak sikerült. Először szeptember 14-én egy katona vonat elé feküdt, egy másik pedig lakásának padlásán felakasztotta magát. Pár nappal később gyógyszerrel akart véget vetni életének egy sorkatona. Szeptember 23-án a lakóhelyéhez közeli erdőben megtalálták azt a katonai főiskolai hallgatót, aki vélhetően öngyilkosságot követett el, s akit napok óta kerestek parancsnokai, a rendőrök és a szülők.

Komor Levente szerint a búcsúlevelek alátámasztják, hogy a katonák személyes körülményeiben és nem sorkatonai szolgálatukban kereshetők az öngyilkosságokhoz vezető okok.

A humánpolitikai helyettes államtitkár már egy-másfél hét múlva megkezdené az említett komplex intézkedéscsomag bevezetését a krízishelyzetek és beilleszkedési problémák megelőzésére.

Több pszichológiai szűrést végeznének

A tárca háttéranyaga hangsúlyozza, hogy az elmúlt tíz évben a hadsereg már számos lépést tett az öngyilkosságok megelőzése érdekében.

Az írásos tájékoztató szerint a hadsereg létszámának csökkenésével párhuzamosan csökkent az öngyilkosságok száma, amelyhez hozzájárult a rövidebb sorkatonai szolgálat, a szolgálati időn kívül nagyobb szabadság és mozgástér, illetve a szociális és családi problémák figyelembe vétele a behívás során.

A tájékoztató szerint a hosszú távú lépések közé tartozik a pszichológiai szűrések kiterjesztése a hivatásos és szerződéses állományra is.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32