A Centrumért büntetik a kereszténydemokratákat

Továbbra is visszatartja a Kereszténydemokrata Néppárt költségvetési támogatását a Pénzügyminisztérium. A tárca most azzal az indokkal tartja vissza a pártnak automatikusan járó milliókat, hogy annak vezetése belépett a Centrum Pártba. A KDNP kettős tagságot biztosított már korábban tagjainak, ezért a választások előtti időhúzásnak tartják a kampányolást nehezítő lépést.
A Pénzügyminisztérium továbbra sem hajlandó a Kereszténydemokrata Néppárt állami támogatásának folyósítására. A minisztérium szerint a KDNP azért nem kaphatja meg az idei első negyedéves 11,5 millió forintnyi párttámogatását, mert vezetősége belépett a Centrum Pártba, így gyakorlatilag már nem tekinthetőek a költségvetési pénz címzettjének.

A PM ezért a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz fordult, hogy az helyezze letétbe az összeget. A minisztérium az indoklás szerint, "nen a nemfizetés, vagy az elkülönített számlán történő pénztartás mellett döntött, hanem teljesítési szándékát hangsúlyozva kéri a letétbehelyezés útján történő teljesítés elfogadását".

Tavaly nyár óta "ülnek" a KDNP pénzén

A Varga Mihály, a Fidesz alelnöke által vezetett minisztérium egyéként már tavaly nyár óta visszatartja a kereszténydemokraták választási szereplésük után automatikusan járó költségvetési pénzét, arra hivatkozva, hogy a pártvezetésével kapcsolatban jogbizonytalanságot észlelt. A bíróság akkor elutasította a támogatás letétbe helyezését, ám a PM továbbra is kitartott álláspontja mellett, így már több mint 35 millió forinttal tartozik a pártnak.

A KDNP szerint a minisztérium valótlanságokat állított bírósági beadványába. A PKKB-hoz benyújtott kérelmében a párt azt állítja, hogy a kormányzat időhúzási szándékkal és mondva csinált indokokkal akarja megtagadni a pénz kifizetését, ami nehezíti a párt felkészülését a választásokra. Sőt a hiányzó pénz miatt jelentős köztartozásokat is felhalmozott a KDNP. A kereszténydemokraták egyébként módosítva a szervezet alapszabályát lehetővé tette a vezetőség Centrum Pártba belépő tagjainak a kettős tagságot, így azok továbbra is részesei maradnak a párt irányító testületének.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04