Előzmények
A Fővárosi Bíróság elsőfokon elutasította a honatyák keresetét, mert úgy ítélte meg, a képviselők nem jelölték meg pontosan a szerződések, mely adataira kíváncsiak. A bíróság ugyanis úgy vélte egy szerződés nem adat, hanem adathalmaz. A szóbeli indoklásban maga a bíró is úgy vélte: az ügy precedens jellege miatt érdemes bevárni a legfőbb bírói fórum határozatát.
Keller az átláthatóbb közpénzfelhasználásért
A bíróság szerdán az érintettek kérésére a per szüneteltetését rendelte el, mely automatikusan megszűnik, ha a fél éven belül nem kezdeményezik a folytatását. Keller László a döntést követően kijelentette: már nem bíróság előtt, precedens ítélettel, hanem törvényhozási úton kívánja biztosítani, hogy a közpénzek elköltése nyilvános legyen. Keller jelezte, tárgyalt a vitatott szerződésekről a a kancerllária új vezetésével és megállapodtak a kiadásukról. Az utóbbi napokban csak azért nem jutott hozzá a dokumentumokhoz, mert a kormányváltást követő átadás-átvétel még nem zárult le.