Tízfős rendőrségi "kommandó" vizsgálja a korrupciót

Gyenge vizsgálati eredményeket mutatnak fel a minisztériumok a kormányváltás előtti korrupciógyanús ügyek feltérképezésében - vettette fel Keller László közpénzügyi államtitkár az MSZP-frakció hétfői ülésén. Az Index információi szerint a MeH keretei között működő, Keller vezetése alatt álló hivatal eddig mintegy húsz, szakértői szinten előkészített feljelentést nyújtott be a rendőrséghez, de az ORFK tízfős "kommandója" az ügyek egy részében eddig nem tudta megindítani az eljárást. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség legutóbb egy 170 ezer forintos visszaélésgyanús esetben tartott házkutatást.
A hatóságok Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentése nyomán kezdtek vizsgálódni az előző ciklusban alapított In-Forrás Kht-nél.

Kispálya, nagypálya

Sikkasztás gyanújával indított nyomozást az Országos Rendőrfőkapitány Gazdaságvédelmi Osztálya az In-Forrás Kht. által kiegyenlített autójavítási számla ügyében. A 170 ezer forintot ugyanis annak ellenére a kancellária által alapított gazdasági társaság fizette ki, hogy a jármű a társaság egyik vezetőjének tulajdonát képezte. A rendőrség kedden házkutatást tartott a cégnél és lefoglalta az üggyel kapcsolatos dokumentumokat.

Az Index információi szerint a rendőrség vizsgálja a kht. több tanácsadói szerződését is. Két cég például arra kapott több mint húszmillió forintot, hogy készítsen tanulmányt arról a Fidesz-kormány által tett vállalásról, hogy ingyen jussanak a pedagógusok számítógépekhez. A "közvélemény-kutatás a közigazgatási portál látogatóiról" című megbízás is része lesz a vizsgálódásnak, mert ebben az esetben még azt sem lehet tudni: van-e valós munka a kifizetés mögött. A rendőrség helyettes szóvivője érdeklődésünkre megerősítette az eljárás tényét, az ügyről azonban nem szolgált részletekkel.

Vizsgálati horderő

Az Index információ szerint egyébként Keller László a szocialisták legutóbbi frakcióülésén felvetette: a tárcák nem igazán partnerek az előző kormány korrupciógyanús ügyeinek felderítésében. A közpénzügyi államtitkár szerint érthetetlen, hogy miért csak a Miniszterelnöki Hivatal tett feljelentéseket a választási kampányban nagy hangsúlyt kapott visszaélésgyanús ügyekben. Úgy tudjuk, hogy a Keller vezette államtitkárság eddig mintegy húsz ügyben tett szakértői jelentésekkel kiegészített feljelentést, eredménye azonban ezeknek az ügyeknek egyelőre nincsen.

A rendőrségen tervbe vették az ilyen ügyeket vizsgáló korrupció ellenes alosztály bővítését, az azonban még nem ismert, mikor növelik a titkárnőkkel együtt tízfős alosztály létszámát - tudta meg az Index Németh Lajostól, az ORFK helyettes szóvivőjétől.

Forrásaink szerint egyébként a Keller-titkárság vizsgálódásának hírére az egyik tárcánál mintegy 40 millió forintot visszafizetett egy cég, hogy elkerülje az esetleges rendőrségi nyomozást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19