Keller: Az FVM ügyeiért Orbán és kormánya felelős

2001.11.23. 17:23
Súlyos törvénytelenségek jellemezték az FVM működését - állapítja meg az ellenzéki képviselőkből álló részvizsgáló bizottság, amely pénteken tartotta utolsó ülését. Úgy véli, hogy ezért közjogi, politikai és erkölcsi felelősség terheli a kormányfőt, a kormányt és a kancelláriaminisztert. Az öt ellenzéki képviselő azt javasolja, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa ki a politikusok felelősségét és olyan törvénymódosításokat dolgozzon ki, amelyekkel meg lehet előzni a hasonló esetek kialakulását.
A földművelésügyi tárca működését súlyos törvénytelenségek jellemezték, és ezért közjogi, politikai és erkölcsi felelősség terheli a kancelláriaminisztert, a kormányt és a miniszterelnököt - közölte Keller László szocialista képviselő a munkacsoport utolsó ülésén pénteken, Budapesten. Miután lezárták a munkát, országgyűlési határozati javaslatban foglalták össze legfontosabb megállapításaikat, amelyeket az indítványhoz csatolt melléklet támaszt alá - tudta meg az MTI. Az előterjesztés függelékként tartalmazza a vizsgálat során keletkezett dokumentumokat.

Keller szerint szakmailag is alá tudják támasztani a megállapítást

Keller László jelezte: a miniszterelnöki felelősség megállapítása nem csupán politikai kijelentés, a bizottság ezt szakmailag is alá tudja támasztani. Az öt ellenzéki képviselő által jegyzett javaslat indítványozza: az Országgyűlés nyilvánítsa ki a nevezett politikusok felelősségét és dolgozzon ki olyan törvénymódosításokat, amelyekkel megelőzhető hasonló helyzet kialakulása.

A javaslatban szerepel, hogy az igazságügyi miniszter a tavaszi ülésszak kezdetéig terjessze elő az Országgyűlésnek a kormánytagok és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény módosítását, amely visszaállítja azt a gyakorlatot, hogy a tárcán belül a politikai felelősség a miniszteré, illetve a politikai államtitkáré, míg a szakmai munkáért a közigazgatási államtitkár felelős. Keller László a javaslatot ismertetve beszámolt arról: szükségesnek tartják, hogy az Országgyűlés hozzon létre egy úgynevezett petíciós bizottságot, amely értékeli a közérdekű bejelentéseket és panaszokat.

Sürgősséggel nyújtják be javaslatukat

Tóth András szocialista honatya kijelentette: sürgősséggel nyújtják be a javaslatot, hogy azt még az őszi ülésszakban megtárgyalhassa a parlament. Keller úgy véli, ha ebben a ciklusban a Ház nem szavazza meg a bizottság megállapításait, akkor ezt a következő parlament megteszi, de addigra a választók is meghozzák az értékítéletüket a miniszterelnök felelősségét illetően.