Kende nem tarthat előadást az ELTE-n

Kende Péter, A Viktor című nagy vihart kavart könyv szerzője nem tarthat csütörtökön előadást az ELTE-n - döntött az intézmény rektora. Klinghammer István a határozatot azzal indokolja, hogy az egyetemtől független bölcsészkar hallgatói önkormányzata nem tarthat rendezvényt az intézményben, csak akkor, ha termet bérel. Az ELTE rektora hangsúlyozza, döntését nem politikai okok motiválták.
Klinghammer István, az ELTE rektora szerdán levélben értesítette a bölcsészkar hallgatói önkormányzatát, hogy A Viktor című könyv szerzőjével, Kende Péterrel csütörtök délután öt órára, a Gólyavárba meghirdetett beszélgetésre nem kerülhet sor - értesült a Népszabadság.

Nem politikai döntés született

Az egyetem rektora szerint az intézménytől független szervezet nem tarthat rendezvényt az intézményben, csak akkor, ha zártkörű találkozóra kibérel egy termet. A rektori hivatal munkatársa szerint szabályszerűen jártak el, a rektor lépését nem politikai megfontolás motiválta, hiszen a hallgatói önkormányzat, tehát egy egyetemi szervezet által március 19-re szervezett fórumot, amelyen Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a vendég, megtartják.

A beszélgetést az a Szocialista Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége szervezte, amely a napokban a templomi szentbeszédek "szondázásával" hívta fel magára a figyelmet. Kalmár Szilárd, a szövetség ügyvivője a napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a találkozót a bölcsészkar hallgatói önkormányzata is támogatta, így az már szerinte egyetemi rendezvénynek minősül. Kalmár megdöbbentőnek nevezte, hogy az egyetemen Csurka István, a MIÉP elnöke minden aggály nélkül tarthatott előadást, miközben az általuk szervezett, Kende Péterrel tartandó beszélgetésre nem kerülhet sor.

Kende nem lepődött meg

Kende Péter a Népszabadságnak elmondta: "nem érte váratlanul a lépés, hiszen a Magyar Nemzet szerdai számában a rektor nyilvánosan is nemtetszését fejezte ki a rendezvény miatt". Kende kijelentette: "a Gólyavárba ugyan nem tehetik be a lábukat, a rendezvényt azonban valamilyen formában csütörtökön mégis megtartják. Ha másként nem megy, akkor a múzeum-kertben beszélget el az érdeklődőkkel".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25