Önfeljelentésre buzdít a Kendermag Egyesület

A Kendermag Egyesület három aktivistája szerdán önszántából "adta fel magát" a rendőrségen, jelezve, hogy az elmúlt két évben több alkalommal is kábítószert fogyasztottak. A nyomozók egyenként hallgatták ki az aktivistákat, akiktől egyebek mellett azt szerették volna megtudni, honnan szerezték a marihuánát. A rendőrség vizeletmintát vett a fiataloktól, és ezek eredménye alapján döntenek arról, eljárást indítanak-e ellenük.

Az elmúlt hetek drograzziái ellen tiltakozva a Kendermag Egyesület három aktivistája is feladta magát szerdán a rendőrségen, ahol közölték, az elmúlt két évben több alkalommal is kábítószert fogyasztottak.

Polgári engedelmességi mozgalom

Juhász Péter, az egyesület szóvivője újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy polgári engedelmességi mozgalmat indítanak akciójukkal és mindenkit, aki valaha fogyasztott illegális tudatmódosító szereket arra buzdítanank, kövesse példájukat. Juhász jelezte, azért döntöttek a furcsa akció mellett, mert az utóbbi hónapokban újra a fogyasztók elleni akciókat tartott a rendőrség. Szerintük ezt támasztják alá az elszaporodó drograzziák, amelyeken elsősorban a fogyasztókat lehet kiszűrni, nem a terjesztőket.

A Kendermag Egyesület elnökhelyettese kifogásolta, hogy szerinte egészen más a gyakorlat, mint amit a politikusok hangoztatnak, azaz, főként a fogyasztókat és nem a terjesztőket üldözik.

Egyelőre nem indult eljárás

A rendőrök egyenként kihallgatták a fiatalokat, többek között azt tudakolták, hogy honnan szerezték az elfogyasztott illegális szereket, de az aktivisták csak annyit voltak hajlandóak közölni a nyomozókkal, hogy több alkalommal fogyasztottak füvet. A kihallgatás után az önfeljelentőket a Teve utcai panaszirodából átszállították a Gyorskocsi utcába, ahol vizeletmintát vettek tőlük, ezután szabadon távozhattak. A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre nem indult eljárás a kendermagosok ellen, viszont, ha pozitív lesz a minta, a XIII. kerületi rendőrkapitányság fog nyomozni az ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25