Hidegzuhany Zsivkovicstól

2003.10.22. 09:39
Kasza József vajdasági politikus, szerbiai miniszterelnök-helyettes meglepetten, indulatosan reagált kormányfője, Zoran Zsivkovics tegnapi, budapesti kijelentésére, mely szerint belgrád nem fogadhatja el az etnikai alapú kettős állampolgárság intézményét - írja szerdai számában a Népszabadság.
Belgrád nem fogadhatja el az etnikai alapú kettős állampolgárság intézményét, ez ugyanis ellenkezik az európai civilizáció alapértékeivel - jelentette ki Zoran Zsivkovics szerbiai miniszterelnök keddi budapesti látogatásán.

- Nem az érdekel, hogy etnikai alapon kapjak állampolgárságot, hanem hogy kapjak. A vajdasági magyaroknak alanyi jogon jár a kettős állampolgárság - mondta indulatos reakciójában Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki szerbiai miniszterelnök-helyettesként a Belgrádból érkezett delegáció tagja volt.

Mint Zsivkovics elmondta, a kettős állampolgárság bevezetésének adottak a jogi feltételei országukban, a megoldásnak azonban Szerbia és Montenegró, illetve Magyarország minden állampolgárára vonatkoznia kell. Vendéglátója, Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a vajdasági magyarokkal október 27-én kezdődnek meg a tárgyalások a kérdésről. A kezdeményezés sorsát kedvezőtlenül befolyásolhatja, hogy Zoran Zsivkovics kormánya a múlt héten elvesztette parlamenti többségét.

Korábban Alekszandra Jokszimovics szerbia-montenegró külügyminiszter-helyettese tévényilatkozatában a leghatározottabban cáfolta, hogy Szerbia-Montenegrónak bármi kifogása lenne a vajdasági magyarok kettős állampolgársága ellen.

Kovács László külügyminiszter azonban már akkor olyan információk birtokában volt, hogy Szerbia-Montenegró nem fogadja el az etnikai alapú kettős állampolgárságot.

Kormányt buktatnának

A szerbiai magyarokat képviselő kisebbik magyar szervezet, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt közleményében "megütközésének" adott hangot Zsivkovics nyilatkozata kapcsán. A VMDP szerint a szerb miniszterelnök a kormányra váró bizalmi szavazás miatt változtatta meg a kérdésben korábban valott, megengedő álláspontját.

A VMDP Kasza "visszafogott" reagálását is felháborítónak tartja. Véleményük szerint a kormánykoalícióban is szerepet vállaló Vajdasági Magyar Szövetségnek meg kellene vonnia a bizalmát Zsivkovics kormányától. Amennyiben a hat magyar képviselő a kormány ellen szavazna, az a kabinet biztos bukásához vezetne - jelentette az MTI.