A gazdatüntetésről. A szabad demokrata pártelnök úgy értékelt, hogy néhány dologban engedtek a gazdák, más kérdésekben kivárták, amíg eredményre jutnak követeléseik teljesítésében.
Az SZDSZ elnökválasztásáról.
Az SZDSZ elnöke azzal kapcsolatban, hogy pártja szombati küldöttgyűlésén Fodor Gábor és Kiss Zoltán személyében vetélytársai lesznek az elnöki posztért folyó küzdelemben, azt mondta, hogy több jelölt kell, nem egy közül választani. Megfogalmazása szerint nem volt még egyetlen párt sem, ahol belülről ne lettek volna javítási törekvések, és mindenki azt gondolta volna, hogy kifogástalan a párt politikája.
AZ SZDSZ névváltoztatásáról. Kuncze Gábor szerint azzal, hogy a küldöttgyűlésen a párt nevét valószínűleg Szabad Demokraták Szövetsége - Magyar Liberális Pártra változtatják, a liberális érzelmű választópolgárokat kívánják mozgósítani.
A melegek házasságáról. Az SZDSZ kérdőívének pontjairól, amelyek között a melegek házassága is szerepel, Kuncze Gábor úgy vélekedett, hogy semmi sértő nincs abban, ha kérdéseket tesznek fel az érintettek jogairól, amelyről szűk körben már folyik vita Magyarországon és Európában, Amerikában pedig az egyik államban az alkotmánybíróság a házassági jog mellett döntött.
Terry Black listájáról. Kérdésre válaszolva Kuncze Gábor azt mondta: elítélné, ha valaki adatokat gyűjtene a saját nemükhöz vonzódó politikusokról. A pártelnök szerint ez a kérdés magánügy, amit Ungár Klára szabad demokrata politikus önszántából tárt a nyilvánosság elé.
Piarista gimnáziumi múltjáról. Arra a felvetésre, hogy egy piarista gimnázium volt tanulója hogyan kerül egy liberális párt élére, Kuncze Gábor azt válaszolta, hogy őt a piarista gimnáziumban ilyen szellemben nevelték. Ugyanakkor osztálytársa, Bábel Balázs kalocsai érsek lett.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Az SZDSZ melegekkel kapcsolatos politikáját támadó Semjén Zsolt szerint a szexuális beállítottság mindenkinek a magánügye.
Rovataink a Facebookon