Kuncze elítéli a meleglistát

Egy jelölt közül nem lehet választani, mondta a Magyar Rádióban Kuncze Gábor a hétvégi pártelnökválasztást firtató kérdésre. Az SZDSZ elnöke szerint a párt esetleges névváltoztatásával a liberális szavazókat kívánják mozgósítani.
Politikusok kifütyüléséről. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a március 15-i ünnepségek megzavarása, a miniszterelnök kifütyülése kapcsán azt mondta, hogy egy balliberális kormány politikusainak mindig számítaniuk kell ilyen jelenségre. A politikus a Magyar Rádió Krónika Háttér című műsorában szerdán felidézte, hogy ez már korábban is megtörtént az 1956-os forradalom évfordulóján Göncz Árpád köztársasági elnökkel, a 301-es parcellában Mécs Imre szabad demokrata politikussal.

A gazdatüntetésről. A szabad demokrata pártelnök úgy értékelt, hogy néhány dologban engedtek a gazdák, más kérdésekben kivárták, amíg eredményre jutnak követeléseik teljesítésében.

Az SZDSZ elnökválasztásáról. Az SZDSZ elnöke azzal kapcsolatban, hogy pártja szombati küldöttgyűlésén Fodor Gábor és Kiss Zoltán személyében vetélytársai lesznek az elnöki posztért folyó küzdelemben, azt mondta, hogy több jelölt kell, nem egy közül választani. Megfogalmazása szerint nem volt még egyetlen párt sem, ahol belülről ne lettek volna javítási törekvések, és mindenki azt gondolta volna, hogy kifogástalan a párt politikája.

AZ SZDSZ névváltoztatásáról. Kuncze Gábor szerint azzal, hogy a küldöttgyűlésen a párt nevét valószínűleg Szabad Demokraták Szövetsége - Magyar Liberális Pártra változtatják, a liberális érzelmű választópolgárokat kívánják mozgósítani.

A melegek házasságáról. Az SZDSZ kérdőívének pontjairól, amelyek között a melegek házassága is szerepel, Kuncze Gábor úgy vélekedett, hogy semmi sértő nincs abban, ha kérdéseket tesznek fel az érintettek jogairól, amelyről szűk körben már folyik vita Magyarországon és Európában, Amerikában pedig az egyik államban az alkotmánybíróság a házassági jog mellett döntött.

Terry Black listájáról. Kérdésre válaszolva Kuncze Gábor azt mondta: elítélné, ha valaki adatokat gyűjtene a saját nemükhöz vonzódó politikusokról. A pártelnök szerint ez a kérdés magánügy, amit Ungár Klára szabad demokrata politikus önszántából tárt a nyilvánosság elé.

Piarista gimnáziumi múltjáról. Arra a felvetésre, hogy egy piarista gimnázium volt tanulója hogyan kerül egy liberális párt élére, Kuncze Gábor azt válaszolta, hogy őt a piarista gimnáziumban ilyen szellemben nevelték. Ugyanakkor osztálytársa, Bábel Balázs kalocsai érsek lett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25