Király B. számít Thürmerre

Olyan, mintha az elmúlt tizenkét év hiába múlt volna el, a Nagy Testvér csupán keletről nyugatra költözött - hangzott el azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyet öt szervezet az Egyesült Államok iraki politikája ellen hívott össze.
El a kezekkel Iraktól, nem akarunk harmadik világháborút - ezzel a mottóval tartott öt szervezet - Volt Politikai Üldözöttek Nyugati László Irodalmi Társasága, Magyar Érdek Pártja, Független Magyar Demokrata Párt, Nemzeti Néppárt, MMMJ Magyar-Iraki Történelmi Társaság - sajtótájékoztatót a budapesti Béke szállodában.

Saját végzet

Király B. Izabella, a Magyar Érdek Pártjának elnöke elmondta: 1999 februárja óta a kormányzó párt meghívására húsz alkalommal látogatott el Irakba, így meggyőződhetett róla: erről a rendszerről Magyarországon soha egy becsületes mondatot le nem írtak. Az elnökasszony üdvözölte az Egyesült Államokat elítélő szíriai-egyiptomi közös nyilatkozatot, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Washington és London saját végzetét segíti elő az Irak elleni agresszív politikájával.

Big Brother

Olyan, mintha az elmúlt tizenkét év hiába múlt volna el, a Nagy Testvér csupán keletről nyugatra költözött - mondta Szabó Lukács, a Nemzeti Néppárt képviseletében, majd hozzátette: a hidegháború befejeződött, a fegyvergyártó lobbinak új piacot kellett találnia. A terrorizmus elleni támadással az Egyesült Államok vezetőinek az a célja, hogy minden idők legnagyobb katonai költségvetését fogadhassák el.

Szabóné

A magyar őstörténet ezer szállal kötődik Irakhoz - jelentette ki Szabó Sándorné az MMMJ Magyar-Iraki Történelmi Társaság képviseletében. Magyarországon szerinte folyamatos történelemferdítés zajlik, ezért hozták létre az iraki barátaikkal közös szervezetet.

Thürmer

Próbálták-e csatlakozásra bírni a külpolitikai kérdésekben hasonló álláspontot elfoglaló Munkáspártot? - tette fel a kérdést az Index, amelyre Király B. Izabella így válaszolt: - Thürmer Gyulával is felvettük a kapcsolatot, de a közös sajtótájékoztatótól elzárkózott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32