Judit
3 °C
7 °C

Fideszes kisgazdák: külön csoportban az egység

2002.04.24. 13:34
A Fidesz színeiben a parlamentbe jutott kisgazdák az új összetételű Országgyűlésben kisgazda képviselőcsoportnak nevezik magukat - jelentette ki Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter. Turi-Kovács szerint azonban egyelőre nem tudható, hogy a szétszakadt pártot egyesíteni szándékozó csoport formailag milyen keretek között működik majd. A miniszter egyébként továbbra is teljes egységben és közös frakcióban szeretné látni a jobboldali választási pártszövetség parlamenti képviselőit.
A 12 eredetileg FKGP, majd Kisgazda Polgári Egyesület-tag a következő ciklusban kisgazda képviselőcsoportként politizál a parlamentben.

Külön csoportban az egység a cél

Turi-Kovács Béla
Turi-Kovács Béla az Index kérdésére elmondta, hogy a tizenkettek közös döntése és a kisgazda érdekek képviselete határozza majd meg, hogy milyen szervezeti formában működjön a csoportosulás, ám mint mondta, a párt egységesítését tűzték ki célul. A miniszter ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a választási együttműködés egységének feltétlenül meg kell maradnia a parlamentben is. Turi-Kovács megfogalmazása szerint a 188 képviselőnek együtt kell mozognia, sőt "továbbra is közös frakcióban kell maradnia". "Minden mozgás csak célirányosan, a polgári szövetség érdekében történhet" - állította a miniszter.

Pártépítés a parlamentből

A tizenkettek a "sokszínű" kisgazda szerveződés egymással szembenálló tagjainak közeledését is szeretné elérni. Turi-Kovács úgy vélekedett, hogy a helyi szervezetekből kiindulva újra fel lehet építeni a kisgazda pártot annak ellenére, hogy az FKGP 0,76 százalékos választási eredménye még a "párttagságot sem fedte le". Turi-Kovács elmondta, hogy az egység megteremtéséről ma tárgyalnak a képviselők és a meghívottak, ám arról nem tudott pontos információt adni, hogy kik vesznek részt a megbeszélésen.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?