Öt kizárással és egy felfüggesztéssel erősítenek a nagygyűlés előtt a kisgazdák

2001.04.25. 17:50
Öt kizárás, egy felfüggesztés, egy újabb fegyelmi: egy - immár átlagosnak mondható - kisgazda nap mérlege. Az FKgP országos fegyelmi bizottsága szerdán nem zárta ki, csak 2002 január 31-ig felfüggesztette Molnár Róbert független honatya kisgazda párttagságát. Rosszabbul járt azonban a fegyelmi eljárásra meghívott, ám attól távol maradó többi reformer és polgári platformos képviselő: Horváth Bélát, Kiszely Katalint, Koppánné Kertész Margitot, Lányi Zsoltot és Várhelyi Andrást kizárták a pártból. A rendteremtés tovább folytatódik, pártfegyelmi eljárás indult Boros Imre PHARE- miniszter ellen is.
Molnár Róbert
Túl sokat fecsegett a párt belső ügyeiről Molnár Róbert, a január óta független képviselő, ezért az FKgP fegyelmi bizottsága szerdára tárgyalásra hívta be. A testület meghallgatta a honatya érveit, majd néhány perces tanácskozás után úgy döntött, hogy büntetésként 2002. január 31-ig felfüggesztik párttagságát. Azért nem zárták ki a pártból, s enyhítő körülményként értékelték Molnár kijelentését, miszerint a szilveszteri gödi konferencia után az FKgP érdekeit akarta szolgálni nyilatkozataival.

Öten nem úszták meg a kizárást

A másik öt beidézett - akik nem jelentek meg a testület előtt - azonban nem úszta meg egy felfüggesztéssel: a bűnbánó Molnárral ellentétben Horváth Bélát, Kiszely Katalint, Koppánné Kertész Margitot, Lányi Zsoltot és Várhelyi Andrást kizárták a pártból.

A fegyelmi bizottság, mely Szentmihályvölgyi Mátyás elnökből, Deák József pártfőügyészből, Rezsabek Jolán XI. kerületi elnökből és Balogh József képviselőből áll, a tárgyaláson szóba hozta Molnár Az elnök embere voltam című könyvét is. A honatya az Indexnek elmondta: a testület előtt kijelentette: harmincadik születésnapja alkalmából írta meg a művet, mert úgy gondolta, hogy megzenésíti a több mint egy évtized alatt szerzett tapasztalatait.

Molnár a május 5-i nagygyűlésekről elmondta: sem az FKgP ceglédi rendezvényére, sem pedig a polgári platformos és reformkisgazda budapesti gyűlésre nem megy el, ugyanis polgárjog vizsgájára készül. Azt azonban örvendetesnek tartja, hogy Szabó János honvédelmi miniszter megpróbálja kibékíteni a kisgazdapártból kirúgott honatyákat és a Torgyán József által vezetett kisgazda vezéreket.

Fegyelmi Boros ellen is

Boros Imre
A rendteremtés azonban nem állt meg a szerdai felfüggesztési és kizárási javaslatokkal, a PHARE-miniszter, Boros Imre is sorra került. A kisgazda országgyűlési képviselő maga közölte az MTI-vel, hogy pártfegyelmi eljárás indult ellen. Erről és párttagságának felfüggesztéséről levélben értesítették, és pártellenes magatartásával indokolták a lépést.

Korábban is azt mondtam, hogy sajnálnám, ha kizárnának, de meglepődnék, ha nem így lenne - jegyezte meg Boros Imre. Véleménye szerint az átlagosnál nagyobb naivitásról tesz tanúságot az, aki ezek után elmegy a május 5-i ceglédi nagygyűlésre és azt gondolja, hogy ott le lehet váltani Torgyán Józsefet, az FKgP elnökét.

A politikust az FKgP már nem tekinti kisgazda miniszternek, miután az elnökség visszahívta a miniszteri posztból, de Orbán Viktor nem mentette fel tisztségéből.

Lányi büszke a kizárására

Lányi Zsolt volt kisgazda alelnököt nem lepte meg, hogy kizárták az FKGP-ből. Úgy fogalmazott: büszke arra, hogy "az FKGP-t bitorló társaság, akik családi alapon egymást kooptálják a vezető testületekbe" kizárta őt soraiból. "Restelltem volna, ha ez nem így történik" - mondta a független honatya, aki úgy véli, a kisgazdák 99 százaléka mellette áll, és létre fogják hozni az igazi, tisztességes kisgazdapártot.

Várhelyi András volt frakcióvezető-helyettes törvénytelennek, érvénytelennek és szánalmasnak nevezte "az mb.-társulat szerdai klubdélutánját". A képviselő szerint az országos fegyelmi bizottság tagjai korábban már lemondtak tisztségükről, az egyetlen választott tag az elnök, Homoki János honvédelmi államtitkár maradt. "Kíváncsi lennék, hogy ő ott volt-e és aláírta-e a határozatokat" - jegyezte meg a képviselő. Véleménye szerint hamarosan megtörténik Szabó János, honvédelmi miniszter felfüggesztése is, ami után "már csak Torgyán József és a négyökrös szekér marad."

Horváth Béla nem tulajdonít jelentőséget a döntésnek. Úgy látja, Torgyánnak még tíz napja van arra, hogy teljes mértékben felnőjön a kisgazdapártot szétverő Dobi István munkásságához. Kiszely Katalin vitatja a kizárásáról született döntés legitimitását. Koppánné Kertész Margit volt Tolna megyei kisgazda elnök cáfolta Deák József párfőügyész azon állítását, hogy sem írásban sem szóban nem terjesztett elő védekezést.

Bánk szócsatája Szabadival

Nézeteltérés támadt Bánk Attila korábbi frakcióvezető és az FVM volt államtitkára között amiatt, hogy Szabadi Béla a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta, párttársa ajánlotta a zavaros pénzügyei miatt vizsgált Concordia élére Korompai Nicolette-et. Bánk ezt minden alapot nélkülözőnek nevezte, és részéről "jóindulatú feltételezésnek" mondta, hogy Szabadi Béla esetleg összekeverhette őt Korompai élettársával. A férfi ugyanis arról ismert többek között, hogy együtt nyaralt Torgyán Józseffel a Holland Antillákon, melyről a Story című képes hetilap fényképes riportban is beszámolt - áll Bánk közleményében.