További Belföld cikkek
Az országot mozgósították, hogy a Tisza 315 kilométeres veszélyeztetett szakaszán mentsék, ami menthető: Pest megyei tűzoltóegység, egy hét fős légimentő-alakulat, a honvédség, a Volán; gyakorlatilag aki tehette, segítette a gátak megerősítését, a bajbajutott emberek mentését. A helyi férfiak egy része azonban - bár szükség lenne rájuk - valamiért inkább elmenekülnének.
A rendelkezésre álló keret tíz százaléka már elment
A mentés és a védekezés költségei már elérik a napi 20-30 millió forintot, összesen már 80 milliót költöttek el a nyolcszázmilliós keretből. A gátakon és a mentésben négyezer ember dolgozik, várhatóan még vagy három hétig, hiszen a becslések szerint ennyi kell az árhullám levonulásához.
Hajdú-Bihar megyében időközben már több mint háromezer hektár földet borít belvíz, melyből eddig 240 ezer köbmétert emeltek át szivattyúkkal az elöntött befogadó csatornákba. Emiatt három Tisza-menti belvízvédelmi szakaszokon másodfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. Meglepetésre kedden fél kilenckor már apadt a Tisza Tiszabecsnél, ami nem akadályozta meg Gulács víz alá kerülését kilencre. Jáni és Gulács között újabb szakaszon szakadt át a gát néhány perccel éjfél előtt.
Szőlőhegyen vészelik át a tarpaiak
140 millió köbméter víz folyhat ki a nyolc beregi falu nyolcezer hektáros határába. Kedden már felmerült Beregköz teljes kiürítése is, ami összesen huszonötezer ember kiköltöztetését jelentené. Amennyiben ezt elrendelik, felszólítják a lakosságot, hogy fejenként legfeljebb húszkilónyi csomaggal hagyja el lakhelyét. A tarpaiak eközben a helyi szőlőhegyre vonultak fel, ahol nyaralókban, borospincékben húzták meg magukat - innen nem is távoznak.