Huszka megdöbbent és perrel fenyeget

2005.04.04. 21:38
Megdöbbentőnek nevezte az MSZP országos etikai bizottságának a pártból való kizárásáról szóló döntését hétfőn az MTI-nek Huszka Imre, a szocialista párt Hajdú-Bihar megyei szervezetének volt alelnöke, korábbi debreceni MSZP-s önkormányzati képviselő.

"Megdöbbentő, hogy a bizottság formai elemek alapján, nem a tartalmi kérdéseket vizsgálva hozta meg a döntését" - mondta a politikus, aki a napokban azért került ismét az érdeklődés kereszttüzébe, mert a cívis város fideszes többségű önkormányzata a Debreceni Vagyonkezelő Rt. igazgatósági tagjává választotta, miközben több párttestület elhatárolódott a döntéstől.

Sem Lukovics András debreceni választmányelnök, sem Madarasi István megbízott frakcióvezető nem kívánta kommentálni a történteket. Az érintett Huszka Imre ugyanakkor az MTI érdeklődésére cáfolta, hogy őt bűncselekményért elítélték volna.

"Nincs ilyen ítélet, mint ahogy ügyészségi eljárás sem folyik ellenem" - fogalmazott, utalva arra, hogy az Index cikke szerint "Huszka Imre ellen az ügyészség más bűncselekmény gyanúja miatt is eljárást folytat: a gyanú szerint Huszka Juhászné Lévai Katalin megyei közgyűlési elnökre, debreceni parlamenti képviselőre hivatkozva arra kívánta rávenni polgármestereket, hogy az általa javasolt beruházóval végeztessék el a közműfejlesztéseket".

"Ez hazugság, rágalmazás és becsületsértés miatt eljárást kezdeményezek minden ilyet állító médium ellen" - közölte. Huszka Imre szerint egyébként az 1950-es évekre jellemző koncepciós eljárás folyt ellene a pártban, amit - szerinte - bizonyít az is, hogy az egyik országos napilap, a Népszava már hetek óta arról cikkezik, hogy őt kizárja az MSZP.

Huszka Imre további részleteket akkor közöl a sajtóval, amikor írásban is megkapja az MSZP országos etikai bizottságnak döntését.