Karambolozott a Kóka autóját felvezető rendőrautó

Személygépkocsival ütközött egy, a gazdasági miniszter kocsiját felvezető, szirénázó rendőrautó szerdán este Budapesten; személyi sérülés nem történt. A gazdasági miniszter Ferihegyre sietett, a rendőrségi felvezetést azért kérte, hogy ne késse le a repülőjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik szolgálati gépkocsija "megrendelés alapján térítéssel sürgősségi szolgálatot nyújtott a gazdasági minisztériumnak", és a feladat ellátása során következett be a baleset.

A rendőr hibázott

Tafferner Éva sajtóügyeletesközlése szerint a baleset során, mely az Üllői út és a Thály Kálmán utca kereszteződésében történt, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. "A jelenlegi információk szerint a rendőrautó vezetője hibázott" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a BRFK gépkocsija megkülönböztető jelzést használt.

A sajtóügyeletes elmondta azt is, hogy a helyszíni szemle befejeződött, és "fegyelmi felelősségre vonásra kerül sor, mint minden más hasonló baleset esetében". Tafferner Éva a baleset pontos körülményeiről további információval nem kívánt szolgálni.

Félév alatt kétszer kért felvezetést

Merényi Miklós a gazdasági tárca sajtófőosztályának vezetője elmondta: a gazdasági miniszter rendőri felvezetéssel ment a Ferihegyi repülőtérre, amikor az előtte haladó rendőrautóba belement egy személygépkocsi. A magyar-francia gazdasági tárgyalásokra utazó tárcavezető azért kért rendőri felvezetést, mert lekéste volna a gépet, amit viszont így elért - hangsúlyozta a sajtófőosztály vezetője. Hozzátette: Kóka János az utóbbi hat hónapban most vett igénybe mindössze másodszor rendőri felvezetést.

Merényi Miklós azt is kiemelte, hogy a miniszter sofőrje, amikor észlelte a balesetet, megállt, megbizonyosodott róla, nem történt-e személyi sérülés, s csak ezután folytatta útját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25