Kondor: 'Infernális', ami velem történt

2003.10.03. 21:42
"Infernálisnak" és nevetségesnek nevezte Kondor Katalin rádióelnök a vele történteket az újságírói tisztességről tartott előadásában a Reguly Akadémia pénteki rendezvényén Veszprémben. "Az én történetem olyan infernális és annyira nevetséges, hogy az ember csak széttárja a kezét" - jelentette ki a Magyar Rádió elnöke, az utóbbi időben nyilvánosságot kapott, személyével kapcsolatos hírekre utalva. "Sajnálom, hogy nem szolgálhatok részletekkel, de magam sem tudok ilyeneket" - tette hozzá a rádióelnök.
Kondor megjegyezte: az ártatlanságot a legnehezebb bizonyítani, s ezt nagyon jól tudják azok, "akik a mocskos boszorkánykonyháikban kevergetnek mindent". Kondor Katalin szerint össztűz alá került a Magyar Rádió, elkezdődött anyagi ellehetetlenítése. Mint mondta: jövőre több mint 1,5 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat az intézmény.

Az a vasárnap reggeli műsor

"Jó ideig úgy tűnt, hogy az egyetlen szálka a politika szemében az a vasárnap reggeli műsor. Természetesen nem az egyetlen, s ezt onnét tudom, hogy minden olyan műsorunkat elkezdték támadni, amelyik nem csinál mást, csak más értékrendet vall, mint amit ők gondolnak" - vélekedett a rádió elnöke.

Kondor Katalin elmondta, hogy az "úgynevezett rendszerváltás" óta számára a legnagyobb döbbenetet az okozta, amikor rájött arra, hogy ebben az országban nagyon sok ember nem akarta a rendszerváltást, a demokráciát. "Ugyanis semmi mást nem tudnak elképzelni, csak a saját véleményüket, annak a diktatúráját akarták" - jegyezte meg.

Kondor Katalin úgy vélte, "mesterséges botránykeltés" zajlik a rádió körül. "Amikor gondolkoztunk, hogy mi is lehet annak az oka (...) hogy ez a paláver kitört, egyik okául, én legalábbis, azt jelöltem meg - természetesen nem tudom bizonyítani -, hogy a végtelenségig felbőszített bizonyos köröket" az, hogy a Magyar Rádió elnyerte a Magyar örökség díjat. Vélekedése szerint "kellett valami botrányt kelteni ismét a rádió körül", hogy az elismerés egy nap alatt feledésbe merüljön, s "megint ők tematizálják a közbeszédet".

Fenyegetettség

Kondor Katalin hangsúlyozta: a közszolgálatiság - röviden kifejezve - értékközvetítést jelent, s szerinte nem a közszolgálat van válságban, hanem a sajtó és az erkölcs. "A pénzügyi szorítás miatt, amivel remekül lehet manipulálni, a közszolgálat az utóbbi időben állandó fenyegetettségben él és a függetlenségét akarják megnyirbálni" - jelentette ki a rádió elnöke. Szerinte mind a két polgári kormány "alábecsülte a média szerepét Magyarországon, s ez súlyos hiba volt és a társadalmi igazságosságot nagyon megsértette". "Úgy gondolom, hogy az egyre elmérgesedő vitáink zöme ebből származik" - tette hozzá.

A rádió elnöke szerint a sajtó nagyon alkalmas arra, hogy a feszültségeket gerjessze és állandóan fenntartson egy olyan hangulatot, amit sokan eszkalálódó médiaháborúnak hívnak. "Én meg azt mondom, hogy ez már nem médiaháború, hanem egész egyszerűen az árokásásnak nevezett hadművelet teljes sikert aratott" - fogalmazott Kondor Katalin.