Számviteli fegyelmet sértett Orbán fővizsgálója

Tíz éve eljárás indult az Orbán Viktor vagyongyarapodását vizsgáló bizottság szocialista elnöke ellen, majd a bíróság 250 ezer forintra büntették. Az elnök nem mond le.
Hitelrontási stratégia
A második, Orbánt támadó személy múltjának kényes pontjaira irányította rá a figyelmet a Fidesz. Az elmúlt hetekben az ÉS újságírójának hitelességét igyekezett megkérdőjelezni a párt: Rajnai Attiláról, a volt miniszterelnök céges tanácsairól beszámoló cikk szerzőjéről több sajtótájékoztatót tartott a Fidesz. Répássy Róbert előbb szocialista kötődéssel vádolta Rajnait, majd azt állították róla, hogy kirúgták a kecskeméti napilaptól, mert olyan rendezvényről írt, amelyen jelen sem volt. Hétfőn az Orbán-bizottság vezetőjéről írt cikket a Magyar Nemzet, majd Deutsch Tamás tartott az ügyben sajtótájékoztatót.

A Hargita Plusz Építőipari és Szolgálaltató Kft. egyik vezetőjeként vádat emeltek Molnár László, az Orbán Viktor vagyongyarapodását vizsgáló bizottság jelenlegi MSZP-s elnöke ellen, írta meg hétfőn a Magyar Nemzet. A lap értesüléseit Molnár megerősítette az Indexnek, hozzátéve, hogy "ez egy 1992-es történet".

Nem a helyére került

A cég szerződéseivel kapcsolatos jogköröket és a munkáltatói jogkört is Molnár gyakorolta. A kft. többek között lakásépítéssel foglalkozott, a szerződéskötéseket Molnár intézte.

A lap szerint Molnár több lakásvásárlótól nagyobb összegeket vett át, de erről nem állított ki bizonylatokat, és a pénz sem érkezett meg az azonos nevű lakásépítő-szövetkezethez.

Molnárt számviteli fegyelem megsértése miatt a békéscsabai bíróság 1999-ben, 250 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte. "A pénzbüntetést befizettem, és azóta igyekszem elfelejteni a történteket. Az ügy tanulsága miatt elvégeztem a közgazdaságtudományi egyetemet és jogi szakoklevelet is szereztem, hogy később ilyen szakmai tévedéseket ne követhessek el" - mondta hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján Molnár.

Molnár az Indexnek elmondta, hogy a pénzbüntetés befizetése után azonnal mentesült a vádak alól, de az ellenzék így is hitelességét akarja megkérdőjelezni. "Ez nem megy" - vélekedett a szocialista képviselő.

A békéscsabai városi bíróság egy másik esetben is jogerősen pénzbírságra ítélte Molnárt. A szocialista politikust magánokirat-hamisításban találták bűnösnek, amiért háromszázezer forint pénzbírságra ítélték.

Nem mond le

A KISZ-es gyökerekkel rendelkező Molnár szerint előélete már 2002-ben közismert volt, és a Fidesz most azért melegítette fel ismét, mert az Orbán-bizottság "közelebb került az igazsághoz mint a fideszék gondolták".

A politikus hétfőn sajtótájékoztatón cáfolta azt az állítását, hogy a kft. vezetőjeként közvetlenül pénzt vett volna át bárkitől. "Nyilván vettek fel előleget, foglalót a kollégák, ez nem az én reszortom volt" - mondta.

Molnár kijelentette, hogy nem mond le a bizottsági elnöki tisztről. Deutsch Tamás fideszes politikus szintén sajtótájékoztatón az MSZP-től azt kérdezte, hogy helyénvalónak tartja-e döntését az Orbán-bizottság elnöke személyére vonatkozóan. Deutsch Tamás Lendvai Ildikótól, Hiller Istvántól és Gyurcsány Ferenctől arra vár választ, hogy amennyiben Molnár Lászlót bűncselekmények elkövetése miatt bűnösnek mondta ki a bíróság "mit kívánnak tenni".

Az Orbán Viktor gyarapodását vizsgáló bizottság elnöke a múlt héten hallgatta meg Orbán volt miniszterelnököt, azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz elnöke miniszterelnökként adott-e tanácsokat családi érdekeltségbe tartozó cégnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58