A Magyar Nemzetet elmarasztalta az OVB

Az Országos Választási Bizottság döntése szerint a választópolgárok befolyásolására alkalmas a Magyar Nemzet című lap szombaton megjelent száma, amelynek címlapján egy keretben a "K.O." felirat mellett a "Holnap választ az ország" című cikk jelent meg.
Ezt vasárnap délutáni ülésén állapította meg az Országos Választási Bizottság (OVB), amikor délelőtti, ez ügyben hozott határozatát egyhangúlag pontosította. A "K.O." felirat a Magyar Nemzet budapesti kiadásában volt olvasható.

A testület egyöntetűen úgy ítélte meg, hogy a kampánycsendről szóló törvényi szabályozást ezzel megsértette a lap.

A vitában - eltérő indokok alapján - Bordás Vilmos (Fidesz-MDF), és Szoboszlai György (MSZP) delegált is annak a véleményének adott hangot, hogy a délelőtt kialakított döntés indokolása "gyenge lábakon áll".

Molnár Miklós elnökhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a "K.O." kifejezés jelentéstartalma egyoldalú erőfölényt jelent. Ficzere Lajos elnök azt hangsúlyozta, hogy az adott szövegösszefüggés egyértelműen alkalmas a választópolgárok akaratának befolyásolására.

A Magyar Nemzet fellebbez

"Értetlenül állok az Országos Választási Bizottság Magyar Nemzetet elmarasztaló döntése előtt, amelyet természetesen - amennyiben írásban is kézhez kapjuk - megfellebbezek" - tudata a lap az MTI-vel.

Liszkay Gábor közleménye szerint a fizetett hirdetésként megjelent keretes "K.O." mozaikszót teljes egészében pártsemleges környezetben helyezték el.

A Magyar Nemzet álláspontja szerint ezzel nem sértett, mert nem is sérthetett törvényi előírásokat, és különösen sem volt alkalmas a választói akarat befolyásolására.

A Vasárnapi Újság nem sértette meg a kampánycsendet

Az OVB többségi szavazással úgy határozott, nem minősül kampánycsendsértésnek az, hogy a Vasárnapi Újság című rádióműsorban április 7-én reggel egy riportban elhangzott a Fidesz szó.

Ficzere Lajos hangsúlyozta, hogy a kifejezésnek az adott szövegkörnyezetben való használata nem kifogásolható. Szoboszlai György és Gesztesi Ferenc (Munkáspárt) delegált ezzel ellentétes véleményen volt a szavazásnál.

Bordás Vilmos és Pécsváradi János (MIÉP) delegált, valamint Maczonkai Mihály választott tag azt hangoztatta, a műsornak az adott része, ahol Trianonnal foglalkozva elhangzott a Fidesz szó is, nem hozható összefüggésbe a vasárnapi választással.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31