SZDSZ-es igen a koalíciós megállapodásra

2007.06.30. 16:39
A liberális párt ügyvivői testülete és parlamenti frakciója után az országos tanács is rábólintott a koalíciós szerződés kiegészítésének aláírására. Javasolni fogják, hogy Gyurcsány Ferenc és Kóka János pártelnökök mellett az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetői is írják alá a dokumentumot.

Az SZDSZ országos tanácsa (ot) támogatja a koalíciós megállapodás aláírását, jelentette be szombati ülésük után Gulyás József. A testület elnöke érdemi előrelépésnek ítélte a megállapodás létrejöttét, amely világos menetrendet tartalmaz a reformok folytatásáról. Horn Gábor ügyvivő, koalíciós koordinációért felelős államtitkár hozzátette, hogy a koalíciós szerződés hármas számú melléklete részletesen tartalmazza a felelősöket és a határidőket.

"Számonkérhetővé szeretnénk tenni a dokumentumot, mivel nem arról van szó, hogy az ország érdekében szeretni fogjuk egymást" - fogalmazott. Horn Gábor elmondta azt is, hogy az ot tagjai közt részletes vita bontakozott ki a megállapodás tartalmáról, végül egy tartózkodás mellett döntöttek a támogatás mellett.

Kijelentette, az SZDSZ javasolni fogja, hogy a két pártelnök, Gyurcsány Ferenc és Kóka János mellett a megállapodást az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetői is írják alá. Korábban előfordult, hogy a frakciók nem voltak egységesek különböző kérdésekben, indokolta a liberálisok javaslatát. A megállapodás támogatása mellett döntött a héten az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) és parlamenti frakciója is.

Gulyás József beszámolt arról, hogy az ot tárgyalt az SZDSZ új politikai stratégiájáról is, melyet az üt már hetekkel ezelőtt elfogadott. Megalakult továbbá az alapszabály módosítását előkészítő bizottság, melynek vezetője Hankó Faragó Miklós. Szombaton az MSZP választmánya is rábólintott a vasárnap aláírandó megállapodásra.