A széthasadt szövetség 13 pillanata

2008.04.30. 15:28
A Demokratikus Chartától a vasárnapi SZDSZ-küldöttgyűlésig 13 fotót válogattunk össze az MSZP és az SZDSZ közös történetéből. Kóka János pártelnök egy váláshoz hasonlította a koalíció felbomlását, így összeállítottuk a házaspár fényképalbumát. Mától nincs MSZP-SZDSZ koalíció.

Összemegeledtek a Charta árnyékában

1992

Budapest, 1992. szeptember 24. Aznap több ezren tüntettek a Parlament előtt és a Petőfi-szobornál a demokráciáért, a fotó a tüntetés elején készült.

Míg az első választásig az SZDSZ látszott az állampárt legkérlelhetetlenebb ellenfelének, két év múlva már együttműködtek a Demokratikus Chartában. Megtört a jég, az addig mindenből kiközösített MSZP visszaszerezte legitimitását. A Chartát hivatalosan nem a pártok szervezték, hanem magánemberek, de csatlakoztak politikusok is. Tölgyessy Péter 91-92 közti SZDSZ-elnök néhány napja azt mondta az Indexnek, hogy ez volt a 80-as évek reformértelmiségének utolsó nagy kísérlete, hogy kívülről befolyásolják a politikát. A korábban MSZMP-hez is kötődő, ám az SZDSZ-szel is szimpatizáló elit a Chartán keresztül összehozta a két pártot. Koalícióról még szó sem volt, de ha Kóka János hétvégi válásos hasonlatát tovább fejtjük, akkor a felek 1992-ben kezdtek el együtt járni. A Charta fő összetartó ereje az volt, hogy félni kell az Antall-kormánytól, mert fasizálija az országot. A kultúrharc tombolt, médiaháború volt, az ellenzék a Horthy-rendszer feltámadásától rettegett.

Egybekeltek

1994

Budapest, 1994. május 27. Ezen a képen Kuncze Gábor Horn Gyulával beszélget a Magyar Televízió épületében.

"Választások 94" címmel kampányzáró vitaműsort rendeztek aznap, Knézy Jenő vezetésével. A két nappal későbbi választáson az SZDSZ a Fidesszel, a Válallkozók Pártjával és az Agrárszövetséggel közösen készült átvenni a kormányzást. Horn Gyula fején azért van merevítő keret, mert a kampány finisében autóbalesetet szenvedett. A választást az MSZP nagy többséggel megnyerte. Még a két forduló között is több SZDSZ-es politikus arról beszélt, hogy a szocialistákkal nem lépnek koalícióra. Végül mégis elfogadták az utódpárt ajánlatát. A parlamenti többsége az MSZP-nek egyedül is meglett volna, de a két párt együtt már kétharmados többséggel, gyakorlatilag parlamenti teljhatalommal rendelkezett. Horn Gyula lett a miniszterelnök, és Kuncze Gábor a helyettese és a belügyminiszter. A Fideszből 1993-ban az SZDSZ-be átlépő Fodor Gábor az oktatási tárcát kapta.

Az első családterápia

1995

Budapest, 1995. március 14. Bokros Lajos pénzügyminiszter és Kuncze Gábor belügyminiszter a parlamentben beszélgetnek.

A kormányzás kezdetekor kiderült, hogy nincs pénz, nagy az államadósság, összeömlik az ország. Békesi László pénzügyminiszter hiába akart nagy takarékoskodást, programja nem ment át, ezért lemondott. Horn Gyulát végül a nyugati kormányok meggyőzték, hogy muszáj lesz lépnie. Az SZDSZ is erősen nyomta ebbe az irányba, és a párttal már 90-es évek elején is jó viszonyban lévő MSZP-s Bokros Lajosra bízták a takarítást. Bokros felpörgette az inflációt, gyors privatizációba kezdett és valamennyire visszafogta a szociális kiadásokat. Egy év múlva lemondott, de utóda, Medgyessy Péter már egy jobb állapotban lévő költségvetést vehetett át.

Az első félrelépés

1997

A képen Tocsik Márta látható, amint egy bírósági tárgyalásról távozik, 2001-ben.

Az ügyvédnő a vád szerint gyakorlatilag munka nélkül kapott 800 millió forint sikerdíjat az ÁPV-től, és a pénzből válllakozókon keresztül vissza kellett utalnia az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is. Az 1997-es botrány elsodorta az ÁPV vezetését, Suchman Tamás privatizációs minisztert és lemondott Pető Iván SZDSZ-elnök is. Utódjául Kuncze Gábort választották, aki a koalíció egyben tartásának fő motorja volt a kisebbik párt részéről. Ez (Tocsik-ügy) volt a koalíció legnagyobb botránya a ciklusban, az SZDSZ-ben többen felvetették a szakítás lehetőségét, de végül minden maradt a régiben.

Együtt a nehéz időkben is

2001

Budapest, 2001. augusztus 13. Bauer Tamás SDZSDZ-es képviselő frakciótársainak és szocialista képviselőknek magyaráz a parlament folyosóján.

1998 tavaszán a két párt ellenzékbe került, de együttműködésük töretlen maradt. A kép készültekor a parlament nyári szünetében rendkívüli ülést hívattak össze, hogy szavazzanak két vizsgálóbizottság felállításáról: az egyik Orbán Viktor érintettségét vizsgálta volna a kisgazda földművelésügyi államtitkár, Szabadi Béla elleni korrupciós gyanúval kapcsolatban; a másik pedig Orbán Viktor apja bányájának állami megrenedeléseit vizsgálta volna. Mivel a kormánypárti képviselők többsége nem ment el a rendkívüli ülésre, határozatképtelen maradt a parlament, így nem alakultak meg a vizsgálóbizottságok. (Ha a kormánypártiak elmentek volna, akkor a házszabály értelmében muszáj lett volna megszavazniuk a bizottságokat.) A szocialista és az SZDSZ-es képviselők ekkor kivonultak a Parlament főlépcsőjére, a korona alá, hogy ott "részparlament" néven a sajtó kedvéért tovább folytassák a plenáris ülést. Hasonlóan az Antall-kormány elleni taktikához, ekkor is a demokrácia folyamatos megsértésével vádolták a kormányt.

Egyenesbe jönnek

2002

Budapest, 2002. április 25. A Hotel Intercontinentalban folynak a koalíciós tárgyalások a két párt második közös kormányzásáról.

Az MSZP és az SZDSZ 2002-ben már választási szövetséget kötött, közös jelöltjeik is voltak, és második fordulóra a legtöbb helyen nem indultak egymás ellen. Az SZDSZ nem tudta visszaszerezni az 1998-as választásra elolvadt régi nagy választói bázisát, mégis sokkal jobb feltételekkel alkudozhattak. Ekkor ugyanis az MSZP-nek már nem volt egyedül többsége a parlamentben. A kép előterében Kuncze Gábor és Magyar Bálint üdvözlik egymást, a háttérben Fodor Gábor, Lendvai Ildikó és Juhász Ferenc mosolyognak. A tárgyalások végére Magyarból oktatási miniszter lett.

Fél napig úgy volt, hogy válnak

2002

Esztergom, 2002. június 29. Esztergomban tüntetnek Medgyessy Péter frissen kinevezett miniszterelnök ellen.

Alig kezdte meg munkáját az új kormány, majdnem fel is bomlott a koalíció. Kiderült ugyanis, hogy Medgyessy D-209 fedőnéven a kémelhárítás fizetett ügynöke volt a rendszerváltás előtt. Az SZDSZ ugyan 1994-ben simán lenyelte, hogy Horn Gyula az 1956-os forradalom leverése után karhatalmistának állt, de azt legalább tudták akkor, amikor megszavazták kormányfőnek. Volt egy este, amikor úgy tűnt, hogy az SZDSZ kilép a koalícióból, legalábbis a parlamenti frakció többsége erre szavazott. Másnapra meggondolták magukat és folytatták a közös kormányzást Medgyessyvel.

Felveszik a jó nagy szocpolt

2002

Budapest, 2002. szeptember 2. Konferencia az Intercontitntal szállodában a 100 napos programról. Medgyessy Péter miniszterelnök mellett a moderátor ül, az asztal végén pedig László Csaba pénzügyminiszter és Kovács Kálmán SZDSZ-es informatikai miniszter foglal helyet.

A Fidesz által is megszavazott 100 napos programmal indult el a lejtőn végérvényesen a magyar gazdaság. Hatalmas, fedezet nélküli költekezésbe kezdett a kormány, a közalmazottak bérét 50 százalékkal emelték meg például. Az állam eladósodott és a kiigazítás 2006-ig váratott magára. Magyar Bálint 2008-ban elismerte, hogy nagy hiba volt az SZDSZ részéről a program mellé állni.

Hétköznapi torzsalkodások

2003

Budapest, 2003. augusztus 25. A képen háttal álló Medgyessy Péter, az ajtót nyitó Kovács László (MSZP-elnök) és Kuncze Gábor a koalíciós egyeztetésről szóló sajtótájékoztatóra igyekeznek a parlamentben.

Az SZDSZ 2003-ban erős kampányt indított az adók csökkentéséért, a miniszterelnök azonban nem engedett. Az egyébként is nagy hiánnyal küszködő pénzügyminisztérium félt elveszteni a bevételeit, az SZDSZ viszont a koalíció felmondásával is fenyegetett. Végül megegyeztek és a nagyobb adócsökkentés elmaradt. Egyre sűrűbbé váltak a koalíciós viták és mindkét párt népszerűsége gyengülni kezdett. Medgyessy 2004 eleji közjogi reformterveire (kétkamarás parlament stb.) az SZDSZ érdemben nem is reagált. Érett az újabb válság.

Újabb összeborulás

2004

Budapest, 2004. augusztus 26. Pető Iván az SZDSZ ügyvivője, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt és Kovács László, az MSZP elnöke tart sajtótájékoztatót a Képviselői Irodaházban, egy koalíciós egyeztetés után.

2004 nyarán az SZDSZ megbuktatta Medgyessy Péter miniszterelnököt. Medgyessy leváltotta Csillag István SZDSZ-es gazdasági minisztert és a kormányzással egyébként is elégedetlen párt közölte, hogy a döntést nem fogadják el, és kilépnek a koalícióból. Mielőtt ez megtörténhetett volna, az MSZP vezetői is összeültek és megállapodtak, hogy lecserélik a kormányfőt. Az MSZP eredetileg Kiss Pétert szánta utódnak, ám Gyurcsány Ferenc - a Medgyessy által szintén leváltott sportminiszter - gyors párton belüli kampányba kezdett, és kikényszerítette hogy az MSZP kongresszusán több jelölt is legyen. A tagság képviselői végül Gyurcsányt választották, aki az SZDSZ bizalmát is elnyerte. Így októberre Gyurcsány Ferenc megalakíthatta első kormányát, a két párt részvételével.

János, a közös gyermek

2004

Budapest, 2004. október 4. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János miniszterjelölt egy belvárosi étteremben ebédelnek.

Kóka János tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc találmánya volt. Amikor az új kormány megalakulásakor az SZDSZ-esek képtelenek voltak megegyezni, hogy kit jelöljenek gazdasági miniszternek, akkor Gyurcsány megegyezett előbb Kókával, majd Kuncze Gáborral is elfogadtatta az új SZDSZ-es minisztert. A politikában addig tapasztalatlan Kóka az SZDSZ-esek többségét nem ismerte, de korábban együttműködött Magyar Bálint oktatási miniszterrel, több komoly állami megrendelést teljesítő cég vezetőjeként. Kóka hamarosan belépett az SZDSZ-be, 2006-ban képviselő lett, majd 2007-ben a párt elnökévé választották. Egy év múlva kiderült, hogy megválasztása nem volt teljesen tiszta, mert álküldöttek is szavaztak a küldöttgyűlésen. Kóka 2007 végéig maradt miniszter. 2008-ban pedig ő jelentette be, hogy az SZDSZ felmondja a koalíciót.

Tombol a szerelem

2006

Budapest, 2006. április 23. Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és felesége, Dobrev Klára, valamint Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke és felesége, Fellegi Katalin köszöntik az SZDSZ szimpatizánsait a Liberálisok Házában a 2006-os országgyűlési választás második fordulója után.

A két párt ismét együtt indult neki a választásoknak, közös jelöltekkel és visszalépésekkel. Több tízezer MSZP-s listán az SZDSZ-re szavazott, hogy a bejutásért küszködő párt biztosan ott lehessen a parlamentben. A kampány jól sikerült, a koalíciós pártok nagy ígéretekkel és - a győzelem után visszavont - adócsökkentési programmal sikeresen elterelték a figyelmet az államháztartás gondjairól. A győzelem éjszakáján Gyurcsány átment az SZDSZ kampányközpontjában, ahol hatalmas ováció fogadta. A két párt ismét koalíciót kötött, és ismét csak együtt tudtak többségbe kerülni.

Válás

2008

Budaörs, 2008. április 27. Az SZDSZ küldöttgyűlése megszavazza a koalíció felmondását.

A 2006-os koalíció népszerűsége nagyon gyors zuhanásba kezdett. Már 2006 szeptemberében nyilvánosságra került az őszödi beszéd néven elhíresült Gyurcsány-szöveg, amiben a párt frakciójának elmondta, hogy a gazdaság nagyon rossz helyzetben és a kormány mostanáig hazudott a választóknak, saját pártjainak és az Európai Uniónak is. Utcai zavargások következtek, az államfő morális válságról beszélt, a Fidesz elnöke pedig 72 órás ultimátumot adott a kormány lemondására. Gyurcsány Ferenc végül bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, és a két koalíciós párt képviselői egységesen mellé álltak. 2007-ben a szövetségesek között állandósultak a viták az adócsökkentésről és az egészségügyi reformról, utóbbi ügyében az SZDSZ ismét kilépéssel fenyegetett. 2008-ban a koalíció hatalmas pofont kapott a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson, és félve egy újabb őszi bukástól, az MSZP kihátrált az egészségügyi biztosítókról szóló megállapodásból. A koalíciós egyeztetések befejezése előtt Gyurcsány egy MSZP-s rendezvényen váratlanul bejelentette, hogy meneszti Horváth Ágnes SZDSZ-es egészségügyi minisztert. Ugyanitt pökhendiséggel és blablázással vádolta meg az SZDSZ-t. Válaszul két nap múlva az SZDSZ frakciója úgy döntött, hogy kilépnek a koalícióból. A végső felhatalmazást a küldöttgyűlés adta meg, és április utolsó napjával kitelt a koalíció ideje. Kóka János a parlamentben konstruktivitást ígért, és azt mondta, hogy nem céljuk megbuktatni a kisebbségi kormányt.