Előd
9 °C
17 °C

Fefüggesztettet kapott a MeH volt helyettes államtitkára

2008.06.20. 15:14
Egy év felfüggesztett börtönbüntetést és 2 millió 400 ezer forintos pénzbírságot kapott a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkára. Kodela Lászlót adócsalás miatt ítélték el pénteken a Fővárosi Bíróságon, a hivatali befolyással üzérkedés vádja alól viszont felmentették. A Kulcsár Attila nevével fémjelzett K&H botránnyal összefüggő ügyben hozott döntés nem jogerős.

Adócsalással azért vádolták a volt államtitkárt, mert nem szerepeltette az adóbevallásában azt a 100 ezer dollárt, és 100 ezer eurót, amit Kulcsár Attilától kapott - úgymond - az árfolyamvesztesége "pótlásaként", ugyanis a KH Equities brókercég kezelte Kodela portfólióját.

A bíróság az ítélet indoklásában kiemelte, hogy a volt helyettes államtitkár befektetéseit forintban tartották nyilván, ezért a jogi diplomával rendelkező vádlott nem hihette, hogy a neki kifizetett dollárok és eurók után a bank már fizetett adót. Kodela László egyébként később önrevízió után visszafizette adótartozását.

Az ügyészség szerint Kodela László 2003-ban 5 millió forintot vett át Kulcsár Attilától, akinek állítólag azt ígérte, magas beosztású rendőrségi vezetőknél eléri, hogy ne induljon nyomozás a bróker-ügyben. A bíróság elfogadta Bárándy Péter védő érveit és a MeH volt helyettes államtitkárát bizonyítékok hiányában felmentette a hivatali befolyással való üzérkedés vádja alól.

A bíróság az adócsalás miatt kiszabott, a törvényi minimummal megegyező 1 éves börtönbüntetést 3 évi próbaidőre felfggesztette és a vádlottat úgynevezett előzetes mentesítésben részesítette, ami azt jelenti, hogy büntetlen előélethez kötött munkakörben is dolgozhat. Mindezek mellett - hangzott el az ítélet indoklásakor - azért szabott ki a bíróság csaknem 2,5 milliós pénzbüntetést, mert az adócsalás célja az anyagi haszonszerzés volt.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért fellebbezett és azt szeretné elérni, hogy mondják ki a volt helyettes államtitkár bűnösségét a befolyással való üzérkedésben is és rendeljék el a vagyonelkobzást is. Kodela László és védője, Bárándy Péter pedig a teljes felmentés érdekében fellebbezett.