Jelentős béremelések az 'áttörés költségvetésében'

2000.09.01. 22:02
Az áttörés költségvetéseként értékelte a következő két év büdzséjét Járai Zsigmond pénzügyminiszter, aki bejelentette: az év első felében körülbelül 8,75, majd újabb 20 százalékos béremelésre számíthatnak az oktatásban dolgozók, és hasonló bérfejlesztésben részesülnek a szociális szféra munkatársai. Az egészségügyi ágazat húsz százalékkal kap többet, mint 2000-ben. A költségvetés tervezése során azzal kalkuláltak, hogy nem emelkedik, de nem is csökken a benzin ára, így lehetséges, hogy 2001. novemberében módosítani kell a következő évi büdzsét.

A kormány pénteki döntésének értelmében az oktatás területén dolgozók januárban 8,75 százalékos, szeptemberben pedig további 20 százalékos béremelést kapnak. Szintén ekkora bérfejlesztésre számíthatnak a szociális ágazat munkatársai - jelentette be a kormány rendkívüli ülése utáni tájékoztatón Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Tájékoztatása szerint az egészségügyiek is 20 százalékkal kereshetnek többet 2001-ben. Ez abból tevődik össze, hogy a minimálbér 40 ezer forintra emelése öt százalékos általános keresetnövelésnek felel meg. E mellett az év folyamán összesen további 15 százalékkal emelik az ágazat dolgozóinak bérét. Járai szerint az életszínvonalat emelő intézkedésekre a gazdasági növekedés miatt nyílik lehetőség. Az elképzelések szerint a köztisztviselők 8,75 százalékos béremelést kapnak, ami mellé további hat százalékot jelent a köztisztviselői életpálya megjelenése.

Járai Zsigmond, pénzügyminiszter
A pénzügyi tárca vezetője az áttörés költségvetésének nevezte a ,,két egyéves büdzsét", mivel elmondása szerint javuló egyensúly és csökkenő államadósság mellett jövőre 18 százalékkal, 2002-ben pedig 14 százalékkal nőnek a költségvetési kiadások. A kormány 5-7 százalékos inflációval számol az elkövetkező két évben, ennek megvalósíthatósága azonban a nemzetközi körülményektől - az olajáraktól és az euró helyzetétől - is függ. Járai szerint 2001. novemberében elképzelhető, hogy módosítani kell majd a következő évi büdzsét, de csak néhány automatikus változtatásra kerül majd ez esetben sor. Ha a vártnál nagyobb az infláció, akkor például a bérfejlesztésre szánt összeget a felszorozzák a pénzromlás nem várt mértékével. De ugyanez lesz a működési mechanizmus, ha többlet keletkezik a nagyobb gazdasági növekedés okán.

A kormány a legjelentősebb mértékben a földművelési tárca költségvetési támogatását emeli, az idei 171 milliárdról 232 milliárdra növekszik a tárca büdzséje, melynek összege 2002-ben 252 milliárd forint lesz. A régóta hangoztatott Széchenyi tervre 290 milliárd forintot szán a kabinet. Ebből lakásépítésre, autópálya-építésre, kutatásfejlesztésre is költenek. Konkrét számok említése nélkül kiderült: a Miniszterelnöki Hivatal büdzséje 31 százalékkal emelkedik, ez a növekedés azonban valójában azért ekkora, mert a kancelláriához került a hírközlés felügyelete.

A beérkezett 700 milliárdos többletigényből a kormány 220-230 milliárdnyit tudott teljesíteni. A számok azért nem teljesen véglegesek, mert számos tétel még nincsen ,,átvezetve". Nincsen döntés egyelőre arról, 2001-ben mennyi pénzt szánjanak a Nemzeti Színház építésére. Arról sem született még döntés, állami, vagy magán befektető építse-e újjá a Budapest Sportcsarnokot. A kormány szeptember 12-én dönt a költségvetés konkrét számairól, ezt követően terjesztik a parlament elé a javaslatot