Viola
-6 °C
-2 °C

Nyilvánosságra hozzák a boncolási mutatókat

2007.05.25. 08:48
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a Napkeltében nyilatkozott arról, hogy nyilvánosságra kell hozni az egyes kórházak gyógyítási mutatóit, hogy a betegek választani tudjanak, melyik intézményben kezeltetik magukat. Horváth szerint rendkívül magas az az arány, amely nemrégiben készült jelentésben található, miszerint a boncolások után kiderült: a kórházi betegek 22,5 százaléka más betegségben hal meg Magyarországon, mint amilyen kórral kezelték.

A patológiai vizsgálatok (boncolások) azt mutatják, hogy a kórházi betegek 20-25 százaléka, vagyis minden negyedik ötödik ember más betegségben hal meg, mint amivel a gyógyintézetben diagnosztizálták, és amivel kezelték, magyarázta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter péntek reggeli interjújában, a Napkeltében.

Túl magas az arány

A miniszter szerint ez túlzottan magas arány, ezért nyilvánosságra fogják hozni az egyes intézmények adatait. A mutatók alapján a betegek tájékozódhatnak, hogy melyik kórházat választják. Horváth szerint ugyanis nem szükséges feltétlenül a területileg illetékes, súlyponti kórházakba menniük az embereknek, máshová is beutaltathatják magukat.

Ezt az adatot korábban több szakmai szervezet vitatta. Ma ugyanis egyre ritkábbak a boncolások, így a kórházban meghaltaknak csak viszonylag kis százalékát boncolják. A Horváth Ágnes által ismertetett adat tehát szakemberek szerint csak viszonylag kis számú betegre igaz, s nem alkalmazható minden kórházban elhúnytra.

Nem tartja hibásnak - derült ki közvetve Horváth szavaiból -, hogy nyilvánosságra hozták ezt az átfogó adatot a betegek halálozásáról. Szerinte az embereknek tudniuk kell, hogy mi történik velük az egészségügyi ellátórendszerben. Ezért az egészségbiztosítási felügyelet honlapján hamarosan részletesebb, regionális adatokat is közölnek majd. A miniszter szerint ugyanis nagyok a különbségek az egyes régiók között a gyógyításban.

Nem igaz, hogy nem egyeztettek

Egy kérdésre Horváth azt is hangsúlyozta, nem igaz, hogy nem egyeztettek szakmai szervezetekkel a 22,5 százalékos "téves" halálozási mutató nyilvánosságra hozatala előtt. A kórházszövetséggel például tárgyaltak erről, és a most közölt adatok egyébként is a kórházaktól származnak. A miniszter úgy véli, hogy a nyilvánosság ösztönző lehet az egyes intézmények számára, hogy jobban végezzék munkájukat.

A legnépszerűtlenebb politikus

A népszerűségére, pontosabban népszerűtlenségére vonatkozó kérdésre (miszerint messze az utolsó a politikusok 20-as ranglistáján, és még Kövér László is megelőzi őt), Horváth úgy válaszolt, hogy nem lepődött meg, hiszen Molnár Lajos helyére jött, és az egészségügyi reform kellős közepén járunk, ami óhatatlanul sok bizonytalansággal jár.

Horváth megérti az orvosokat is, akiknek a helyzete bizonytalanná vált. Ezért próbálnak mobilitási programokat szervezni azoknak, akiknek megszűnik az állása. Horváth szerint nagyon sok intézményben már le kellett volna bonyolítani az elbocsátásokat, ezt azonban húzták-halasztották az érintettek, így hosszabb ideig maradtak bizonytalanságban az egészségügyi dolgozók.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!