Viola
-6 °C
-2 °C

Az eljárások után kiderül, lesz-e újabb kordonbontás

2007.02.07. 20:26
A Fidesz kétnapos elnökségi ülésén abban maradtak, hogy a kordonbontást követő eljárások végét megvárják, és ezt követően döntenek a következő lépésről. Hétfőn születik döntés arról, hogy továbbra is kivonulnak-e a parlamentben Gyurcsány Ferenc beszédei alatt.

A Fidesz a kordonbontás miatt indult eljárások lezárulta után dönthet egy esetleges újabb akcióról, értesült az MTI az elnökséghez közel álló forrásokból.

A rendőrség rendzavarás szabálysértése miatt hétfőn jelentette fel a kordonbontó képviselőket, a Fővárosi Bíróság kérésére azonban ki kell egészítenie beadványát, mert - a bíróság szerint - nem jelölték pontosan a feljelentettek körét és a tényállást.

Szabálysértési ügyekben az érdemi határozatot az eljárás megindítását követő 30 napon belül kell meghozni, de indokolt esetben az ügyintézési határidő egyszer, legfeljebb még harminc nappal meghosszabbító.

Nem fogalmaztak egyértelműen

A Fidesz politikusai a múlt hét pénteki kordonbontás óta nem nyilatkoztak egyértelműen az akció folytatásáról. Szájer József EP-képviselő múlt szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "A Fideszre lehet számítani a polgári szabadságjogok védelme tekintetében, amikor szükséges, ott leszünk, az ehhez szükséges konkrét döntéseket a megfelelő időben meg fogjuk tenni".

Szijjártó Péter szóvivő szerdán azt válaszolta egy újságírói kérdésre: ha eljön az ideje, lépni és cselekedni fognak.

Megoszlottak a vélemények

Az MTI úgy tudja, hogy a Fidesz elnöksége abban egyetértett, hogy az akció sikeres volt abból a szempontból, hogy a belpolitikai viták központjába emelte a kérdést, és mindenkit színvallásra késztetett, de az utólagos kommunikáció tekintetében már megoszlottak a vélemények.

A Fidesz-elnökség hétfői és keddi ülésén arról is döntött, hogy május 19-ét és 20-át javasolja a tisztújító kongresszus időpontjának.

A frakció dönt a kivonulásról

A Fidesz és a KDNP jövő hét hétfői frakcióülésén dönt arról, hogy továbbra is kivonuljanak-e parlamenti ülésteremből Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásaikor, értesült az MTI fideszes körökből.

Ezzel Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese is egyetért, de az MTI-nek nyilatkozva, úgy vélte, fél év után érdemes lenne átgondolni, hasznos-e, ha a frakciószövetség Gyurcsány Ferenc felszólalásai alatt kivonul a parlamenti ülésteremből.

A politikus jelezte, ha a párt vezetése úgy dönt, akkor továbbra is kivonul, de szerinte nem biztos, hogy ez a magatartás hosszú távon használ a frakciók politikai megítélésének.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!