Negyvennyolc milliárdot osztott ki kedden a kormány

Több mint 11 milliárd forintot ítélt meg a köztisztviselők béremelésére keddi ülésén a kormány. A hivatásos tűzoltók illetménykiegészítésére 3,8 milliárd, a pótlékaikra 2,9 milliárd forintot szán a kabinet. Terülerfejlesztési támogatásokra majd 30 milliárdot osztottak szét a miniszterek.
Második olvasatban tárgyalt a kormány az egészségügy négyéves fejlesztési programjáról, melynek keretében 606,8 milliárd forintot szánnak az ágazatnak. Az egészségügyi minisztert felkérte a kormány, hogy kezdjen szakmai egyeztetéseket a tervekről.

Harmincmilliárd területfejlesztésre

Majd harmincmilliárd forintot ítélt területfejlesztési célokra a kabinet - jelentette be a kormányülést követő tájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő. Területfejlesztési célfeladatokra 19,2 milliárd forintot osztott ki a kormány, ebből 8 milliárd forinttal részesülnek a régiók és 5,6 milliárd erejéig a megyék. A központi kassza további 6,7 milliárdot oszthat ki, amiből 4,5 milliárdra pályázni lehet majd. A területi kiegyenlítésre szolgáló fejlesztési célú támogatás összege 10,5 milliárd forint lett.

Hetven százalékos béremelés 2003-ra

A köztisztviselői életpálya program folytatásaként 11,5 milliárd forintot kap a belügyi tárca a köztisztviselők béremelésére. Borókai tájékoztatása szerint ennek alapjait tavaly nyáron dolgozta ki a kabinet, s célja, hogy 2003-ra a tavalyihoz képest összességében 70 százalékos béremelésben részesüljenek a köztisztviselők. A hivatásos tűzoltók illetménykiegészítésére további 3,8 milliárd, míg a "lánglovagok" pótlékaira 2,9 milliárd forint jut.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25