Kormánydöntés a 13. havi nyugdíjról

Előkészítette a kormány a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez szükséges jogszabály-módosításokat, ám azokat már nem terjeszti a parlament elé, hanem az átadás-átvétel csomagban adja át az új kabinetnek. Döntöttek a családi adókedvezmény növeléséről és a gyermekgondozási díj folyósításának két évről három évre emeléséről is, de ugyancsak az új kabinetre vár a végső döntés ezekben a kérdésekben.
Nem egyeztetett a kabinet a jelenlegi ellenzékkel, mielőtt előkészítette a 13. havi nyugdíj bevezetéséhez szükséges jogszabály-módosításokat - közölte a kabinet ülése utáni tájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő, hozzátéve, hogy erre nem is volt szükség, mert világosan kiolvasható a szocialisták programjából ez az elképzelés. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter bejelentette: előkészítették a gyermekgondozási díj felső határának 83-ról 90 ezer forintra emelését, de döntöttek arról is, hogy ezt a jövőben nem két, hanem három évig folyósítanák.

Százharmincmilliárdba kerülne a 13. havi nyugdíj

Borókai Gábor
Borókai Gábor kérdésre kijelentette: azért volt szükség a következő kormány tervezett intézkedésének mostani előkészítésére, mert ellenkező esetben nem volna módja az új kormánynak tartania a szavát. Számítások szerint 130 milliárd forintnyi költséggel járna a 13. havi nyugdíj teljes körű bevezetése, ebben az esetben mindenki novemberben hozzájuthatna a plusz egy havi nyugdíjhoz.

Az átadás-átvételben adják át az előterjesztéseket

A kabinet elkészítette a szociálpolitikai támogatások emeléséről szóló módosító javaslatokat is, e szerint egy gyermek után egy, két gyerek után, három gyermek után pedig három millió forint támogatás járna. Harrach Péter arról is beszámolt, hogy a gyermekek után járó adókedvezményt egy gyerek után 15, két gyerek után 25, míg három gyerek esetén 27 ezer forintra növelnék. Az ezekről szóló előterjesztéseket nem nyújtják be a parlamentnek, hanem az átadás-átvétel csomagban adják át a következő kormánynak, hogy saját ütemezése alapján vezesse be, vagy írja át azokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19