Három ingatlant ajánlottak fel a polgári köröknek

Két házat és egy telket is felajánlottak már a polgári körök "szolgáltató központjának", melyet azért nem székháznak neveznek, mert ez a kifejezés Hende Csaba volt igazságügyi államtitkár szerint a pártokhoz kötődik. A közlés szerint 150 ezer tagot számláló polgári körök Budapesten szeretnének maguknak központot.
Hende Csaba, Orbán Viktor volt miniszterelnök - polgári körök szervezéséért felelős - kabinetfőnöke az MTI-nek szerdán elmondta: a több mint tízezer polgári kör, amelynek taglétszáma már meghaladja a 150 ezret, olyan szintű szervezet, amelynek szükség van egy szolgáltató központra, ahová a körök információért és támogatásért fordulhatnak, illetve egymással is kommunikálhatnak.

Hangsúlyozta, hogy szolgáltató központról és nem székházról van szó, mert ez utóbbi elnevezés erősen kötődik a pártokhoz. A kabinetfőnök elmondta azt is, hogy hamarosan közzéteszik azt a számlaszámot, amelyre az adományokat be lehet fizetni, hogy azután a közadakozásból megvásárolhassanak és felújíthassanak egy budapesti épületet. Hende Csaba jelezte: Orbán Viktor vasárnapi interjúja után - amely a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában hangzott el - hétfőn már felajánlottak a polgári körök számára két házat és egy telket.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32