Az egészségügy a legkorruptabb terület

2008.09.29. 15:18
Tekintettel a több tízszeres, akár százszoros látenciára, az adatokból tévedés lenne levonni azt a következtetést, hogy Magyarországon a korrupció nem jelentkezik komoly problémaként, mondta Kovács Attila, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek főosztályának vezetője hétfőn Budapesten, a korrupció és pénzmosás elleni nemzetközi konferencián.

Magyarország a Transparency International legutóbbi felmérése szerint a közepesen korrupt országok közé tartozik. Az ismertté vált korrupciós bűncselekmények száma 1979-ben volt a legmagasabb (1353) és 1991-ben a legalacsonyabb (344 eset), tette hozzá.Tavaly 350 esetet regisztráltak.

Kovács Attila közölte: a korrupciós bűncselekmények számában néhány év alatt tapasztalt kisebb változás alapján alaptalan lenne azt állítani, hogy a változások jogszabály-módosítással vagy más központi intézkedéssel lennének összefüggésbe hozhatók.

A korrupció megítélése 2003-2007 között alig változott, konszenzus van abban, hogy Magyarországon komoly probléma a korrupció, 10 megkérdezett felnőtt közül 9 gondolja így. A korrupciót a megkérdezettek 43 százaléka nagyon komoly problémának tartja, idézte a testület megbízásából, a Gallup Intézet által tavaly ősszel készített felmérés megállapítását.

Hozzátette: 2003-ban a korrupciós eseteknek csak elenyésző hányadát jelentette a lakosság; 1016 megkérdezettből 101 észlelt korrupciós helyzetet a megkérdezést megelőző egy évben, de ezt mindössze 4-en jelentették be a rendőrségen vagy az ügyészségen.

A hivatali korrupcióval kapcsolatban a főosztályvezető azt mondta, a felmérés szerint a korrupcióval leginkább fertőzött hivatalok sorrendben az egészségügyi szolgáltatást végző intézmények, a vám- és pénzügyőrség, az önkormányzati hivatalok, az oktatási intézmények, a rendőrség és a földhivatal.

A politikai korrupciós jelenségek legjellemzőbb területei a kutatás szerint a pártfinanszírozás, a politikai kampányok, a képviselők díjazása, a mentelmi jog és a lobbi. A gazdasági korrupció vonatkozásában az állami beruházások és a közbeszerzési eljárással megvalósuló állami és önkormányzati beruházások területén jelentkezik a leginkább a korrupció.

Kovács Attila megjegyezte: ma Magyarországon rendkívül nagy a fekete- és szürkegazdaság aránya, különböző becslések 3 ezer milliárd és 6 ezer milliárd forint közé teszik azt a pénzügyi veszteséget, amit az állami költségvetés elszenved. Felhívta a figyelmet arra, hogy álságos műszó a feketegazdaság, mivel számtalan szegmense nem más, mint gazdasági bűncselekmény.

A konferencia megnyitóján Kovács Tamás legfőbb ügyész kiemelte: a pénzmosás elleni küzdelem az államok védekező mechanizmusa arra, hogy a szervezett bűnözés ne lehessen jövedelmező, ne legyen ösztönzött és a bűnözők legális gazdaságba beépülését meg lehessen akadályozni.

Az az ország, amelyről elterjed, hogy ott könnyű vagy lehetséges pénzt mosni, a mai világban üzleti alapon is garantáltan hátrányos helyzetbe kerül, egyre kevésbé lesz képes a nemzetközi pénzügyi életben megmaradni, abba bekapcsolódni - jelentette ki.