Marcell
19 °C
32 °C

Bónuszmilliárdok a Kossuth téri mélygarázsra

2008.09.19. 11:48
Eredetileg mintegy 3,5 milliárd forintból újult volna meg a Kossuth tér, ebbe a summába a mélygarázs is belefért volna. Ám a Magyar Nemzet szerint magára a mélygarázsra 6 milliárdot költenek közbeszerzés nélkül, és egy támogatott kivitelező is feltűnt a színen.

A Kossuth téri mélygarázs építője hatmilliárd forintot használhat fel közbeszerzés nélkül, miután Tisztelt Ház szakbizottsága nemzetbiztonsági okokra hivatkozva felmentést adott a tendereztetés alól, írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint 6 milliárdos summa már önmagában is érthetetlen, hiszen az előzetes tervek alapján a beruházás összköltsége 3, 5 milliárd forint, amelyből 1-2 milliárdot nem is a garázsépítésre, hanem a felszíni közparkra fordítanának az építők.

Az ügy különlegessége, írja a Magyar nemzet, hogy a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén, ahol napirendre került a mélygarázs ügye, megjelent az építkezés lebonyolítására pályázó Parking Szervező, Fejlesztő és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója is, oldalán Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kabinetfőnökével.

Simicskó István, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke a lapnak arról beszélt, hogy több ponton is szokatlan ez a beruházás, hiszen több mint árulkodó, hogy míg az építkezés tervezett összköltsége milliárdokkal ugrik meg (s ráadásul ezt az összeget közbeszerzés nélkül lehet elkölteni), már megjelenik a bizottság előtt az egyik lehetséges beruházó képviselője.