Kövér beperelte Tóth Károlyt

Kövér László szerint Tóth Károly MSZP-s képviselő hibásan idézte elhíresült "köteles beszédét", ezért pert indított és 700 ezer forintos nem vagyoni kártérítést követel.
Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, a párt alelnöke személyhez fűződő jogait ért sérelem miatt még júniusban beperelte Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselőt a Békéscsabai Városi Bíróságon.

Kövér szerint Tóth hibásan idézte szavait

A keresetlevél másolata szerint Kövér László azt sérelmezi, hogy Tóth Károly ez év március 27-én rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Békéscsabán, amelyről a következő napokban számos tudósítás jelent meg, amelyekben az alperes a valóságnak nem megfelelő módon idézte az ő néhány nappal korábban, szintén a békési megyeszékhelyen elhangzott szavait.

A keresetlevél idézi a Népszava március 28-ai tudósításában megjelenteket: "...Tóth szerint a fideszes politikus azt mondta: mindazoknak, akik úgy ítélik meg, hogy nem tudnak lelkesedni (a tervezett olimpiáért), azt ajánlom, vegyenek egy kalapácsot, egy szöget, egy kötelet, menjenek le az alagsorba és a szögre vagy ha találtak jó gerendát, akkor a gerendára kössék fel magukat".

Kövér László ugyancsak sérelmezi a lap egy hasonló tartalmú március 29-ei "Szocialisták Kövérről: szégyen önre" című cikkében megjelent idézetet, valamint az Index által Tóth Károly sajtótájékoztatója kapcsán március 28-án közölteket.

Valós tényeket hamis színben

A fideszes politikus szerint az alperes kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, ő nem az általa "idézetteket" mondta. - Az alperes által nekem tulajdonított "idézet" nem hangzott el, ezért alperes kijelentése ennek alapján alkalmas arra, hogy személyemnek a közvélemény szempontjából téves megítélését eredményezze. Az alperes által elmondottak tehát nyilvánvaló és félreérthetetlen szándékú utalást tartalmazó hírnévrontó közlések - mutat rá keresetlevelében Kövér László. Érvelése szerint az alperes kijelentései valótlan tényállítást tartalmaznak, illetve egyes valós tényeket alperes hamis színben tüntet fel.

A fideszes politikus kéri, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés megtörténtét, tiltsa el az alperes szocialista képviselőt a további jogsértésektől és kötelezze Tóth Károlyt arra, hogy saját költségén közzétett közlemény formájában adjon elégtételt.

Kövér László az idézett kijelentés nyomán személye körül kialakult negatív sajtókampány, illetve az ennek kapcsán életében bekövetkezett kedvezőtlen irányú, életminőséget csökkentő változások miatt Tóth Károlytól 700.000 forint nem vagyoni kártérítést is követel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04