A gazdasági érdekek és a kulturális értékek képviseletét nevezte a következő évek legfontosabb magyar külpolitikai feladatának Kovács László. Az MSZP elnöke, aki kedd óta egyben pártja külügyminiszter-jelöltje is, szerdán ismertette programját.
Kovács László szerint az Orbán-kormány kevesebb hibát vétett ugyan külpolitikai téren, mint a belpolitikában, ennek ellenére több feladat is vár a következő időszakban a magyar diplomáciára. A volt külügyminiszter úgy látja, hogy az elmúlt években megbomlott a korábbi egyensúly az integrációs és a szomszédsági politika tekintetében. Ennek helyreállítása Kovács szerint mindenképpen fontos egy, az Európai Unióba felvételét kérő ország számára.
A politikus szerint a magyar kormány uniós elkötelezettségének megkérdőjelezhetetlennek kell lennie. Azt sem nevezte szerencsésnek, hogy vezető kormánypárti politikusok félreérthető nyilatkozatokat tesznek az EU-val kapcsolatban.
Beilleszkedés 2006-ig
Kovács László végül hangsúlyozta, hogy az MSZP 2004-es csatlakozással számol, ezt követően pedig - amennyiben a szocialisták kerülnek kormányra - 2006-ig biztosítják Magyarország sikeres beilleszkedését az Európai Unióba.
- Balatonberény, Balaton utca 2.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon