Kövér: Orbán kitüntetése tíz millió magyar büszkesége

2002.02.12. 20:07
Horn Gyulát "botos", Medgyessy Pétert "mosolygós" ávósnak, az SZDSZ-t gyalázkodónak, Orbán díszdoktori címét pedig tízmillió magyar büszekeségének nevezte Kövér László a Fidesz debreceni kampánynyitója előtti sajtótájékoztatón.
Kövér László nem lát esélyt arra, hogy eredményre vezetne az a hatpárti egyeztetés, amit Mádl Ferenc köztársasági elnök a kampány eldurvulásának megfékezésére kezdeményezett.

- A köztársasági elnöknek hivatalból feladata és kötelessége, hogy megkísérelje mérsékletre inteni a magukról megfeledkezett politikusokat - jelentette ki a Fidesz ügyvezető alelnöke kedden, Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.

Kövér László szerint "a helyzet képtelenségét mutatja", hogy az a párt kezdeményezte a köztársasági elnöknél e lépést, amelyik "nyíltan negatív kampányt" folytat.

A fideszes politikus megítélése szerint az SZDSZ-nek nincs mondanivalója a polgárokhoz, ezért "ötletesnek vélt gyalázkodással próbálkoznak".

A Kósa-ügyről

Kijelentette: a Kósa-ügy mögött - amikor is Kósa Lajos debreceni polgármestert, a Fidesz alelnökét megvádolta egy napilap - nem más, mint Gyekiczki András, Kuncze Gábor munkatársa, volt minisztériumi kabinetfőnöke áll.

- Azt ajánlom az SZDSZ-es uraknak, hogy óvatosan bánjanak a borotvával, mert a teflon megsérül az arcukon, és az maradandó következményekkel jár - jelentette ki a politikus.

Kövér László szerint az a "mocskos kampány, amit az MSZP és az SZDSZ négy év óta folytat", szükségszerűen vezetett oda, hogy kommunikációképtelenné váltak a felek.

Az Orbán-Medgyessy vitáról

Az esetleges Orbán-Medgyessy vitával kapcsolatos kérdésre válaszolva Kövér László annak a meggyőződésének adott hangot: nem hiszi, hogy Orbán Viktor lemondaná a vitát.

- Kevés ember van, akivel szemben Orbán Viktor nyílt vitában alulmaradna, s Medgyessy Péter nem tartozik ezek közé - tette hozzá.

Horn-Medgyessyről

Emlékeztetve az MSZP-s politikusok "egyházi levelezésére" kijelentette: "Horn Gyula játszotta a botos ávóst, Medgyessy Péter pedig a mosolygós ávóst".

Kövér Lászlónak nincs kétsége afelől, hogy az Orbán-Medgyessy vita "látszatra európai, civilizált vita lesz, Medgyessy Péter ugyanis az utóbbi 12 évben megtanult viselkedni".

- Ugyanakkor ezt beárnyékolja, amit Horn Gyula csinált, az ugyanis ott maradt a templomba járók lelkében, s ez több, mint bűn, ez hiba - fűzte hozzá a fideszes politikus.

Orbán 32 milliós repülőútjáról

Kövér László reagált az Orbán Viktor miniszterelnök 32 millióba kerülő amerikai útja kapcsán megfogalmazott ellenzéki bírálatokra.

A Fidesz ügyvezető alelnöke az előzmények után "barátságos gesztusnak" tartja, hogy az MSZP felhívta a figyelmet a miniszterelnökön keresztül az országot ért újabb megtiszteltetésre.

- Erre a kitüntetésre az országnak, tízmillió embernek kell büszkének lennie - jelentette ki Kövér László, aki a sajtótájékoztatót követően részt vett pártja debreceni kampánynyitó fórumán.