Kövér: két érintett is lehet a Medgyessy-kormányban

Kivitték a BM irattárából az egyik SZDSZ-es kormánytagra vonatkozó iratokat még 1995-ben, és a dokumentumok azóta sem kerültek oda vissza - állította pénteki tájékoztatóján Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke, korábbi titokminiszter. A politikus szerint a Mécs-bizottság kategoriái szerint két jelenlegi kormánytag is érintett lehet.
A Fidesz álláspontja szerint az Országgyűlés elnökének rendet kellene tennie a volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló parlamenti bizottság háza táján, mert a Mécs Imre (SZDSZ) vezette testület manipulatív módon szivárogtat ki információkat, ezzel "tisztességes, becsületes emberek méltóságát tiporja sárba".

"Mécs és Tóth politikai ámokfutása a bizottság"

Kövér László
Kövér László, a Fidesz alelnöke, választmányi elnöke a párt pénteki sajtótájékoztatóján a bizottságot Mécs Imre és Tóth Károly (MSZP) politikai ámokfutásának minősítette, akik szerinte politikai megrendelést hajtanak végre.

A Fidesz alelnöke azt mondta: információi vannak arról, hogy jelenleg két olyan kormánytag is van, akik a Mécs-bizottság kategóriái szerint érintettek lehetnek. Érdekesnek ítélte, hogy az egyik szabad demokrata kormánytag iratait még 1995-ben kivették a Belügyminisztérium irattárából, és azóta sem kerültek elő ezek a dokumentumok.

A bizottság létezik is meg nem is

Álláspontja szerint a Mécs-bizottság de jure létezik, de facto azonban nem, hiszen időről időre a napirendjét sem képes elfogadni. A cinizmus csimborasszójának és egyben hányingert keltőnek nevezte Tóth Károly azon állítását, hogy őket a tények vezérlik, és méltóságukat jelzi, hogy egy emberi beszélgetés során tisztáztak az érintettség vádja alól egy ellenzéki képviselőt. "Tóth Károly és Mécs Imre az illetéktelen és szelektív kiszivárogtatásokkal besároznak embereket, majd azzal dicsekszenek, hogy ők mosták tisztára Nógrádi Lászlót" - szögezte le.

Sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar sajtó egy része cinkos együttmuködést tanúsított ezzel a "piszkos játékkal". Ennek legkirívóbb példájaként a Magyar Hírlapot jelölte meg, amely címlapján közölte az érintettnek véltek fényképeit, közöttük az elhunyt Rabár Ferencét.

"Kunczének, Gyekiczkinek elszámolnivalója van"

Kövér László szerint az, hogy az SZDSZ-es kormánytag iratanyagát 1995-ben kivették a BM irattárából, jól mutatja, hogy a dokumentumokkal való manipuláció nem 2002 után kezdődött. Meggyőződése szerint a Horn-kormány idején a BM-ben működő iratfeltáró bizottság ténykedésével kapcsolatban Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek és Gyekiczki András kabinetfőnöknek elszámolnivalója van. Kövér kezdeményezni fogja meghallgatásukat a nemzetbiztonsági bizottság előtt.

Miért érintetlen az SZDSZ?

Mint mondta, ha a meghallgatás nem realizálódik, az is lehet, hogy a Fidesz az ügyben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi. A politikus választ vár arra: véletlen-e, hogy eddig az SZDSZ az egyetlen párt, amelyik érintetlenségével tüntethet. Kitért arra, hogy - amint elmondása szerint a Rubicon című folyóiratban is megjelent - Csehák Judit egészségügyi miniszter 1986-ban tagja volt egy olyan operatív bizottságnak, amelynek az ellenzéki, ellenséges erőkkel szembeni fellépés megtervezése volt a feladata.

"Ilyen típusú titkokról szeretnénk mi fellebbenteni a fátylat" - szögezte le. Hozzáfűzte, hogy a múlt lehet közös, de a felelősség nem. Kérdésre válaszolva Boros Imrének és Járai Zsigmondnak, az Orbán-kabinet minisztereinek titkosszolgálati érintettsége kapcsán azt mondta: "a Fidesznek a múlt feltárása érdekében áll". Hangsúlyozta, hogy mindenkinek egyénre szabott felelőssége van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25