Kövér: az MSZP tudatos hazugságban bűnös

2003.09.17. 22:09
Tudatos hazugság bűnével vádolta a szocialista pártot Kövér László egy vidéki sajtótájékoztatóján. A választmányi elnök szerint az MSZP szavazótábora azért "omlott össze", mert "kevés embert lehet hosszú ideig félrevezetni".
Kövér László szerint "földcsuszamlás-szerű" az az elmozdulás, amelyet a Gallup Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása mutat az MSZP és a Fidesz között, az utóbbi javára. "

1,8 millióval kevesebb

A pártot választó biztos szavazók körében már 53:35 az arány, vagyis a júniusi adatokhoz képest az MSZP további 700 ezer szavazót veszített el" - közölte a Fidesz országos választmányának elnöke szerdán Hódmezővásárhelyen, sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a tavaly novemberi magas elfogadottságához képest 1,8 milliónyival kevesebb a szocialista párt szavazótábora.

Szomorú, hogy az ország fizeti

Az ellenzéki politikus az MSZP népszerűségvesztését azzal magyarázta, hogy "kevés embert lehet hosszú ideig félrevezetni". Megítélése szerint a szocialista párt "szavazóbázisának összeomlása" valójában a párt hitelének politikai, erkölcsi tőkéjének az összeomlását, eltűnését jelenti. "Olyan illuzórikus várakozásokat keltettek az országgyűlési és az önkormányzati választási kampányokban, amelyeket nyilvánvalóan nem lehetett kielégíteni, tudatos hazugságban bűnösök tehát" - fejtette ki. Szomorúnak nevezte, hogy ennek árát nemcsak az MSZP fizeti meg, hanem az ország egésze.

A koncepció is bűn

Kövér László kiemelte az oktatás helyzetét, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: szemben az egész kormányzat teljes koncepciótlanságával, talán az oktatási tárca élén található az egyetlen olyan miniszter, aki tudja, mit csinál. Ez azonban a bűnei között említendő - vélekedett. A fideszes politikus szerint az oktatási tárca vezetője "tudatosan veri szét a magyar oktatásügyet, zülleszti le a minőségét, s próbálja minden nemzeti jellegétől megfosztani".