Kövér szerint Orbánnak riválisok kellenek

2006.05.18. 22:50
Kövér László szerint a következő országgyűlési választásokra a Fidesznek több miniszterelnök-jelölt közül kéne választania. A Fidesz országos választmányának elnöke örülne, ha többen is megmérettetnék magukat, de lehet, hogy akkor is Orbán marad a befutó.

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szerint a Fidesz akkor lenne igazán erős, ha a következő országgyűlési választásokon több miniszterelnök-jelölt közül tudná kiválasztani a legalkalmasabbat. A politikus erről az Info Rádió csütörtök esti műsorában beszélt.

"Azt gondolom, hogy a Fidesz akkor lenne igazán erős, hogyha több jelölt közül választhatná ki a legalkalmasabbat a legközelebbi országgyűlési választásokra" - válaszolta Kövér László arra a kérdésre, mekkora a párton belül annak a támogatottsága, hogy 2010-ben ismét Orbán Viktor legyen a miniszterelnök-jelölt.

Hozzátette: reméli, hogy lesznek ilyen jelöltek, bár - mint mondta - az a lehetőség is fennáll, hogy Orbán Viktor lesz a Fidesz kormányfő-jelöltje.

"Ezt ma megmondani senkinek sincsen lehetősége, erről valamiféle következményekkel járó kijelentést tenni pedig joga sincsen egyetlen egy Fidesz-politikusnak sem" - jelentette ki.

A választmányi elnök ugyanakkor úgy vélte: az alternatívanélküliség gyengeség, "még akkor is, hogyha ezt részben Orbán Viktor kiemelkedő képességeiben láthatjuk, mint magyarázatot".

A politikus szerint a jobboldalon egyelőre még hiányzik az a képesség, hogy bárkit elfogadjon az a 2-2,5 milliónyi tábor olyan vezetőnek, akire minden körülmények között hajlandó szavazni.

"A jobboldalnak még ugyanúgy intézményesülnie kell, és ugyanúgy meg kell tanulnia, hogy a struktúrák, a pártok mögötti háttér az fontosabb, mint a személyek, mint ahogyan ezt a baloldalon már régen tudják" - mondta.

A bukás okai

Kövér László a választási vereség egyik okának a baloldali médiafölényt tartotta, amely szerinte nem küzdhető le rövid távon. Hozzátette: bár van egy kétségtelenül nem baloldali média, amelyet "polgári érzelmű, értékrendű vállalkozók saját vagyonukból gründoltak", ez azonban csak arra jó, hogy a Fidesz a saját bázisának tudjon üzenni, arra azonban nem igazán alkalmas, hogy "átjárást biztosítson a Fidesz és bizonytalan szavazók közötti sávon".

Meg kell szervezni magunkat a társadalmon belül - vélte a fideszes vezető, aki az elmúlt években felépített Fidesz-közösség megőrzését nevezte a jövő zálogának.

Kövér László a Fidesz szombati rendkívüli kongresszusa kapcsán elmondta: Orbán Viktor pártelnök és a négy alelnök az együttes titkos bizalmi szavazáson kétharmados többséget kér majd a kongresszustól.

"Súlyt szerettek volna adni annak, hogy készek vállalni a felelősséget, ha a kongresszus úgy gondolja, hogy ezért a választási vereségért az elnökségi tagokat terheli a felelősség" - indokolta az elnökség döntését a választmányi elnöke, aki szerint valójában a bizalom elvesztését tükrözné, ha például csak 50 százalék plusz egy szavazat támogatást kapna a pártelnök és négy alelnök.

Kövér László elmondta: ő maga az országos választmány május 27-i ülésen ajánlja fel lemondását, és nem kizárt, hogy némely helyi szervezetben is megtörténik a felelősség megállapítása, függetlenül a kongresszus döntésétől.