Kovács-Pokorni vita: mindenki kokárdában
A pártelnökök vitasorozata a Közgázon csütörtökön este Pokorni Zoltán, a Fidesz, és Kovács László, az MSZP első embere vitájával zárult. A sorozat keretében valamennyi, a választásokon egy százalékot elért párt első embere kifejthette nézeteit. Miután meghiúsult a miniszterek és miniszter-jelöltek vitasorozata, ez volt az első érdemi párbeszéd, ahol a két legnagyobb párt vezetője ütköztethette nézeteit.
A vitát jelentős ütközések előzték meg: a párbeszéd játékszabályait ugyanis teljesen átalakították. A két pártelnök beszélgetésére jóval kevesebb egyetemi hallgató nyert bebocsátást, mint a korábbi pártelnöki fórumokra. A helyek többségét a két párt által meghívott vendégek foglalhatták el és ötven újságíró számolhatott be a vitáról.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32