Közhasznú alapítványokat támogatnak a kormánytagok

2003.12.23. 17:42
Többnyire hátrányos helyzetűeket támogató alapítványok részére ajánlották fel 2004. évi fizetésnövekedésüket a kormány tagjai. Erről a kormányszóvivői iroda tájékoztatta kedden közleményben az MTI-t. A kormányfő a koraszülött mentést Gyurcsány Ferenc sportminiszter pedig a Nemzetközi Pető Intézetet támogatja.
A kommüniké szerint a kabinet tagjai a december 17-i kormányülésen döntöttek úgy, hogy a miniszterek és a politikai államtitkárok 2004. évi fizetésnövekedésüket felajánlják egy általuk kiválasztott közhasznú alapítványnak. Gál J. Zoltán kormányszóvivő tájékoztatása szerint a felajánlások összességében mintegy 60 millió forintot tesznek ki.

Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány, László Csaba pénzügyminiszter a Donor Alapítvány, Gyurcsány Ferenc sportminiszter a Nemzetközi Pető Intézet javára ajánlotta fel az összeget. A miniszterek közül ketten is - Csillag István gazdasági és közlekedési, valamint Kovács László külügyminiszter - a Kézenfogva, Összefogva a Fogyatékosokért Alapítványt, hárman - a kormányfő mellett Juhász Endre, az integrációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter és Kiss Péter kancelláriaminiszter - a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítványt támogatják.

Oktatási célú alapítványt támogat Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, aki a Kanizsa Felsőoktatásért Alapítvány javára ajánlotta fel fizetésnövekedését, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter pedig a Tiszavasvári Városért Alapítvány számláját növeli felajánlásával. A politikai államtitkárok közül Vojnik Mária, az egészségügyi minisztérium államtitkára a nyíregyházi "Beteg Gyermekekért" Kiemelkedően Közhasznú Alapítványt, Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára az Európai Tanulmányok Alapítványt, Kis Zoltán környezetvédelmi politikai államtitkár pedig a Jászság Egészségéért Alapítványt támogatja.

A kormánytagok esetében Lamperth Mónika belügyminiszter két közhasznú alapítványt is támogat, az államtitkárok között közül pedig Pál Tibor, a Belügyminisztérium, Hankó Faragó Miklós az igazságügyi tárca, Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára jelölt meg több alapítványt fizetésnövekedésének felajánlásakor.