Már Siklós Csaba is a MÁV-ba bukott bele

2008.10.08. 09:30
Szabó Pál hétfői lemondásával tíz közlekedési minisztert használt el az ország a rendszerváltás óta, bár a tárca neve folyamatosan változik. Szavazzon, ki volt a legjobb miniszter!
Siklós Csaba volt a rendszerváltás utáni első közlekedési miniszter

Már Siklós Csaba, az Antall-kormány első közlekedési miniszterének bukását is a MÁV okozta. A vasutasbéreket tárgyalta a szakszervezetekkel, és hiába állapodott meg képviselőikkel, Kupa Mihály pénzügyminiszter a feje fölött döntött. Antall végül 1993 elején négy másik miniszterrel együtt mindkettőjüktől megvált. Siklós útja hová máshová vezethetett volna ezek után, mint a MÁV-hoz: elnöke lett a részvénytársaságnak, amit egyébként a hatvanas években egyenruhában is szolgált a Rákosrendezőn, illetve a Nyugati pályaudvaron.

Utódjának, Schamschula Györgynek nem voltak vasutas gyökerei, addigi pályafutása döntően tűz és víz volt: az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnél, a Fővárosi Vízműveknél és Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalatnál is megfordult. Bukását az MDF választási vereségének köszönheti.

A Horn-kormány első és egyetlen közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere az SZDSZ-es Lotz Károly volt, pedig kinevezése után fél évvel történt az elmúlt évtizedek legsúlyosabb vonatszerencsétlensége, a huszonhét halálos áldozatot követelő szajoli. Lemondása akkor nem merült fel.

Lotz Károly maradt a legtovább

Az addig nyugodt tárcánál az Orbán-kormány alatt gyorsultak fel az események, hárman is betöltötték a miniszteri posztot. 2000-ig Katona Kálmán irányította a posztot. Egy átszervezésnek esett áldozatul: a távközlési és hírszervezési ágazat a gazdasági minisztériumhoz került, Katonánál a közlekedés és a vízügy maradt volna, ezt azonban nem fogadta el.

Az új minisztérium vezetését a miniszterelnök Nógrádi Lászlóra bízta, aki csak fél évig volt a tárca élén. 2000 nyarán megkülönböztető jelzést használó szolgálati gépkocsijával – az autót sofőrje vezette – egy Trabantnak hajtott, a kocsi két utasa a baleset után életét vesztette. Maga a miniszter is megsérült, ezért, valamint erkölcsi felelőssége miatt novemberben lemondott.

Nógrádi László egy baleset miatt távozott

A poszton Fónagy János követte, aki a 2002-es választásokig töltötte be hivatalát.

A Medgyessy-kormány megalakulása után Csillag István lett az első gazdasági és közlekedési miniszter. Hivatali idejére esett a 2003. januári MÁV-káosz, amikor ötszáz településsel szakadt meg a vasúti kapcsolat, mert a gyakori tengelyrepedések miatt visszahívták a csehszlovák gyártmányú Bz motorkocsikat.

Az ország miniszteri bukásának köszönheti Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké emelését. Medgyessy Péter hiába menesztette ugyanis Csillagot – döntését az M5-ös menedzselésével, az M6-os tender előre lezsírozásával és a nyugati befektetők elszalasztásával indokolta –, a koalícióstárs SZDSZ ezt nem fogadta el, inkább megállapodott az MSZP-vel az új miniszterelnökről.

Az új kormányban a feltörekvő, a politikában ismeretlen, Gyurcsány embereként számon tartott Kóka János lett a gazdasági és közlekedési miniszter, aki pártonkívüliből 2007 tavaszára a koalícióstárs SZDSZ pártelnöke lett. Kampányában még arról beszélt, hogy a miniszteri poszt jól megfér a pártelnökivel, végül másképp döntött. Utódja Kákosy Csaba lett, akinek a koalíciós szakítás után kellett távoznia.

Kóka János pártkarriert épített a miniszteri bársonyszékből

A most távozó Szabó Pál jelölését már miniszteri kinevezése előtt támadták a botrányos postás biciklitender miatt. (Drágák voltak a biciklik, a nyertes már korábban is épp olyanokat gyártott, mint amilyenekre a posta a tendert kiírta, utólag eljárások is indultak a közbeszerzési szabályok megsértése miatt.) A miniszter első döntése éppen a MÁV-nak kedvezett: haladékot adott tizenkét, megszűnésre ítélt mellékvonalnak.