Mendreczky Károly lett az MTV új elnöke

2001.07.12. 13:38
Mendreczky Károlyt választotta a közszolgálati televízió elnökévé a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma csütörtöki ülésén. Mendreczky Szabó László Zsolt februári lemondása óta a televízió ügyvezetői alelnöki posztját tölti be. A jelölt csak a megbízatás után függesztette fel Fidesz-párttagságát és a főváros I. kerületi önkormányzatának kulturális bizottságának elnöki tisztségét. A mostani szavazáson a köztévé kuratóriumának kizárólag kormánypárti tagokból álló elnökségének javaslatára a civilek közül kisorsolt húszfős grémium szavazta meg az elnököt.

Mendreczky Károlyt a kuratórium (húsz civil szervezet által delegált és a csonka elnökség négy tagja) négy ellenszavazat ellenében választotta meg a közszolgálati televízió elnökévé.

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége hétfőn hallgatta meg a közszolgálati intézmény elnöki tisztségére pályázókat. A jelöltek személyesen ismertették a pályázati anyagaikat. A posztra négyen aspiráltak: Bara István, Friderikusz Sándor, Mendreczky Károly és Szenes Andrea. A meghallgatás után éjszakába nyúló ülésen döntöttek úgy a kurátorok vezetői, hogy Mendreczky Károlyt javasolják a köztévé elnökének. Ezt hivatalosan senki sem erősítette meg, Szenes Andrea azonban a Napkelte csütörtök reggeli adásában informális forrásokra hivatkozva megerősítette a több lapban nyilvánosságra került információt.

Felfüggesztette párttagságát

Mendreczky a hétfői meghallgatás után úgy fogalmazott, hogy "eljön az az idő, amikor a közszolgálati televízió versenyképes lesz a kereskedelmi televíziókkal szemben". A Magyar Televízió ügyvezető alelnöke úgy vélte, a nyugati példák már bebizonyították, hogy a nézők ismét visszatértek a közszolgálati televíziókhoz. Mendreczky nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy megválasztása esetén továbbra is számít a közszolgálati intézményben dolgozókra. Ennek némileg ellentmond márciusi nyilatkozata, amelyben további leépítések szükségességét említette. Igaz az alelnök neveket nem mondott, de annyit elárult, hogy a vezetőség néhány tagjától is megválnak a megválasztása esetén. Mendreczky azt is kifejtette, hogy a jövőben a műsorstruktúrában is változások lesznek, amelyeket ősszel fognak bevezetni.

Egyes vélemények szerint Mendreczky megválasztását egyértelműen a Fidesz újabb zsákmányszerző húzásaként kell értelmezni. Bár Mendreczky felfüggesztette Fidesz-párttagságát, több sajtóorgánum is emlékeztetett arra, hogy a jelöltnek erős politikai támogatottsága volt és van.

Friderikusz és Szenes gratulált a győztesnek

Senki előtt sem lehet kétséges, hogy szakmai döntés született, amikor Mendreczky Károlyt választották az MTV új elnökévé - e szavakkal gratulált a győztesnek a nagykuratórium döntését követően Friderikusz Sándor. Az elnökségre pályázó, de vesztes médiaszemélyiség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: De azért nem bánom, hogy megpróbáltam, és meg fogom próbálni, valahányszor csak alkalom nyílik rá, hiszen ettől a kormánytól azt tanultam: Merjünk nagyot álmodni! Bár ezúttal nekem nem jött be."

Gratulálok a győztesnek, és őszintén bízom abban, hogy a magyar közszolgálati televízió is győztes lesz mindannyiunkkal együtt - juttatta el közleményét szerkesztőségünknek Szenes Andrea. "Bízom benne, hogy a jövőben nem az elnöknek lesz televíziója, hanem a televíziónak elnöke." Szenes Andrea megfogalmazása szerint, ha megvalósítanák kedvenc ötletét, amely az m2-őt hírcsatornává alakítaná, annak legalább úgy örülne, mintha ő nyerte volna meg a pályázatot.

A kormánypártiak támogatják, az ellenzék kritizálja az új elnököt

Sasvári Szilárd az MTI-nek nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy Mendreczky Károly teljesíteni tudja majd a pályázatában vállaltakat. Az Országgyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságának fideszes elnöke várakozásai szerint sikerül konszolidálni a televízió pénzügyi helyzetét úgy, hogy közben fejlesztésekre is sor kerüljön. Várhelyi András, a parlament kulturális bizottságának FKGP-s tagja örömét fejezte ki, hogy a közszolgálati tévének végre van elnöke. Várhelyi kiemelten fontosnak tartja a választásokhoz közeledve a hírpolitikáért való felelősséget. Balogh László, a parlament kulturális bizottságának MDF-es tagja hangsúlyozta: az új vezető régóta dolgozik az intézményben, és belülről ismeri a Magyar Televízió rendszerének működését. Balogh kiemelte: Mendreczky Károly az MTV ügyvezető alelnökeként megkezdte azt a munkát, amely a Magyar Televízió konszolidációjához fog vezetni.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelentette: ami a televízióban ma történt, azt sportnyelven bundának nevezik. Úgy vélte: egy előre lejátszott mérkőzés eredményhirdetése történt, amiből kiderül, a televíziót a kormányzat továbbra is "politikai wurlitzerének" kívánja tekinteni, amely némi közpénz juttatása fejében a kormány politikai kívánságműsorát adja. Pető Iván, a parlament kulturális bizottságának SZDSZ-es alelnöke úgy fogalmazott: "sajnos már ezen sem tudunk meglepődni". Ki az a Mendreczky Károly? - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, aki hozzáfűzte: kíváncsi arra, hogy az új televízió-elnök mivel érdemelte ki ezt a mérhetetlen bizalmat. Pető Iván jelezte, hogy a közszolgálati televízió körül kialakult helyzetet pénteken, sajtótájékoztatón értékeli.

Csurka István, a MIÉP elnöke, parlamenti frakcióvezetője jelezte: a párt elfogadja a Magyar Televízió új elnökét és sok határozottságot kíván neki annak érdekében, hogy rendet teremtsen a műsorban, illetve megszüntesse a pazarlást a gazdálkodásban. A MIÉP-elnök szavai szerint még jelenleg is sok felesleges liberális engedménnyel készült műsor látható a közszolgálati televízióban és bizonyos elemek a tájékoztatásban túlságosan nagy súllyal vannak jelen.

MTV-elnökök kronológiája
Mendreczky Károly a nyolcadik elnök, aki a rendszerváltás óta a magyar közszolgálati televíziót irányítja.

1990. július 31. - 1993. január 6.: Hankiss Elemér

1993. január 22. - 1994. július 7.: Nahlik Gábor

1994. július 20. - 1995. november 20.: Horváth Ádám

1996. január 1. - 1996. augusztus 6.: Székely Ferenc

1996. augusztus 6. - 1998. január 6.: Peták István

1998. január 6. - 1999. május 13.: Horváth Lóránt

1999. május 13. - 2001. február 14.: Szabó László Zsolt

2001. február 14. - Mendreczky Károly általános alelnök, majd ügyvezető alelnök