Mélyponton Gyurcsány megítélése

A Gallup szerint a biztos pártválasztók dupla annyian támogatják a Fideszt, mint az MSZP-t, a Medián viszont úgy találta, hogy a szocialisták kimozdultak a holtpontról, és ebben a kőrben kezdik lefaragni hátrányukat.

Markánsan elégedetlen a társadalom a kabinet politikai-gazdasági teljesítményével. Egyre többen látják úgy (100 emberből immár 68), hogy Gyurcsány Ferenc rosszul kormányoz, s csupán minden ötödik polgár gondolja azt, hogy a miniszterelnök inkább jól, mint rosszul dolgozik, állítja felmérésére hivatkozva a Magyar Gallup Intézet.

A kormányzati munkát pozitívan értékelők zöme természetesen a szocialista szimpatizánsok közül kerül ki, ám a kormánypártok esetében már nem ennyire tiszta a képlet, ugyanis az SZDSZ támogatóinak fele szerint Gyurcsány nem csinálja jól, amit csinál.

Persze a szabaddemokrata hívek 50 százalékos elutasítása nem komoly néprétegek kritikáit jelenti, hisz a koalíció kisebbik pártjának csupán 2 százalékos a támogatottsága a teljes lakosság körében. Az MSZP, a Gallup szerint, nyolcszor ekkora, azaz a társadalom 16 százalékát tudhatja maga mögött az őszi politikai szezon kezdetekor. a Fidesz tábora viszont változatlanul kétszer akkora, mint a szocialistáké, a népesség egyharmada a nagyobbik ellenzéki pártot favorizálja. A biztos pártválasztók esetében még nagyobb a különbség, az MSZP 26,6 a Fidesz pedig 59,6 százalékot könyvelhet el. Legalábbis a Gallup szerint.

A Medián ugyanis úgy találta, hogy a Magyar Gárda megalakulása és az azt követő viták közéleti purparlénak köszönhetően az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról, így a választani tudók 53 százaléka Fidesz-párti, míg az MSZP 34 százalékuk részesíti előnyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

8 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32